Levegő, és vízszennyezés a múltban

 

Ma, amikor a Levegő Munkacsoport, minden legkisebb levegőszennyezés, füst miatt nagy port felverő akciókat indít, nem árt visszatekinteni, hogy ez a kérdés a közelmúltban, mintegy 50 évvel ezelőtt hogyan nézett ki a községben.

Az egész község területén a második világ-háború végéig és még vagy tíz évig semmiféle kiépített út vagy járda nem volt a faluban. Ennek kétféle következménye lehetett. Vagy száraz volt az időjárás, ekkor a községet állandó sűrű porfelhő takarta, mert az utcákon végigmenő kocsik, tehenek, a legkisebb szellő is nagy porfelhőt kavart. E pornak az összetétele azonban nemcsak szervetlen anyagból állt, hanem nagyrészt biológiai eredetű volt. Ennek oka, hogy naponta mintegy 200 tehén ment végig reggel és este is az utcákon, s ezeknek az ürüléke az utcák és járdák teljes szélességében jelentkezett. A gyalogosoknak is állandóan a lábuk elé kellett nézniük, nehogy nemkívánatos helyre lépjenek.

Ugyanakkor a nap folyamán vagy kétszáz lovasfogat ment végig a községen, nemcsak egyszer, hanem naponta többször is.

A lovak környezetszennyezése a verebeknek okozta a legnagyobb örömet. Ehhez ősztől tavaszig még hozzájárult az is, hogy a házaknál felgyülemlett trágyát és trágyalevet ekkor szállították ki a gazdák, púpozottan megrakott szekereken a földekre. A szekerekről a rakomány teteje rendszeresen az utcákon lehullott. Az egész évben összegyűjtött trágyalé szállítása nyitott hordókban történt, ami az utcákon ugyancsak nyomott hagyott.

Ezek után elképzelhető, hogy a száraz időben szálló pornak milyen volt az összetétele, szaga.

A por csak esős időben szűnt meg, de ekkor másfajta élményben volt részük a községben járó embereknek. Az utakon legtöbbszőr tengelyig érő sár volt, de nem voltak különösebben jobb helyzetben a járdák sem. Itt ugyan az emberek egy része igyekezett salakot, vagy sódert szórni a járdákra, de ez csak addig tartott ki, amíg a talaj mélyebben nem ázott át.

Teljesen lehetetlen volt a község utcáin tiszta cipővel végigmenni. Minimum bokáig lettek sárosak az emberek cipői. Emlékezetem szerint a községnek csak egyetlen háza előtt volt egy betonjárda, még pedig a József Attila utca közepén a Merényi háznál, az ottani rőfös (textil) üzlet előtt.

A sár nagyságára jellemző esetet hadd említsek. Az ötvenes évek elején egy nagy esküvő alkalmával, hogy ne kelljen a menyasszonynak sáros úton végigmennie a községen, taxit fogadtak, amely a háztól a templomig szállította az ünnepelteket. A nagy sárban a Templomtéren a taxi nem tudott eljutni a templom lépcsőjéig, hanem attól mintegy 15 méterre (kb. azon a helyen, ahol most a karácsonyfát állítják), a sárban megrekedt, a legnagyobb erőfeszítésére sem tudott tovább menni, a kerekek beásták magukat, csak a közelben lévő násznépet spriccelték össze. Mivel az esküvőt mégis csak a templomban

kellett megtartani, a harangok is szóltak már, nem maradt más hátra, mint két markos férfi kiemelte a menyasszonyt a taxiból, a fátylat a kezébe adták és a karjukban vitték a templom ajtajáig.

Persze az esős időt követte a szép idő, de ekkor a por már az esőben összekeveredett föld és trágya keverékéből keletkezett.

A másik erősen környezetszennyező jelenség a füst volt. Akkor ugyan kevesebbet füstöltek a kertekben, mert azok intenzív művelése következtében kevesebb gaz gyűlt össze, amit el kellett volna égetni. A fák rendszeres metszése, a málna tisztogatásakor keletkezett száraz anyagot, a szőlő venyigét meg összekötözve hazaszállították, és a konyhai tűzhelyekben, valamint a lakás kályháiban használták rendszeresen a begyújtásra.

 

A határban ugyan nem keletkezett jelentősebb mennyiségű füst, de annál sűrűbben és nagyobb mennyiségben a község lakott területén. Hiszen mindennap, télen és nyáron, háromszor kellett begyújtani a konyhai tűzhelyet, hogy a reggelit megmelegítsék, az ebédet és vacsorát megfőzzék. Ennek során égették el az egész évben összegyűjtött rőzsét, ami megszáradása után, kiváló begyújtó anyag volt, annak a parazsával gyújtották meg a fát, és szenet.

Ilyenformán mindennap, minden házban legalább egy kémény füstölt, három alkalommal. Nem beszélve a téli időszakról, amikor a szobai fűtő kályhába is be kellett gyújtani. Általában minden használt szobában külön - külön fűtöttek, s így minden kémény ősztől tavaszig ontotta a füstöt. Mivel zömmel, szénnel tüzeltek, ez a füst rendszerint sötétebb volt, mintha csak fával tüzeltek volna. E fűtés során égették el a kályhákban mindazokat a hulladék anyagokat, csomagoló anyagokat, amelyeke ma, - igaz nagyobb mennyiségben - a szervezet szemétszállítás során kell elszállítani.

Külön probléma volt a vízellátás kérdése. Mivel vízvezeték nem volt, a lakosság a vizet ásott kutakból nyerte. Itt különösen problémásak voltak a régi községközpontban lévő öreg kutak. Ugyanis a 19. században és előtte, de még a 20. század elején is a praktikusság szempontjából építették a kutakat.

Az állattartás miatt az állatok itatására sokkal több vízre volt szükség, mint amennyi víz a konyhában kellett. Fürdőszobák pedig nem is voltak. Egy ló naponta három alkalommal legalább 2-2 vödör tiszta vizet ivott, amit a kútból fel kellett húzni, és az istállóba elvinni. Talán ez volt a legfőbb oka, hogy a kutakat az udvar közepén építették úgy, hogy az inkább közelebb volt az istállóhoz, mint a lakáshoz. Viszont az istálló mellett volt a trágyadomb és a trágyaléakna is, azok közelében meg az árnyékszék, hogy annak tisztítása a trágya elszállítása során rend-szeresen könnyen megtörténhessen.

Mindezek az okok azt eredményezték, hogy a kutak nagy része elfertőződött és ez az évente ismétlődő járványokhoz vezetett. Különösen a csecsemők és kisgyermekek voltak kitéve a vérhas és egyéb fertőző betegségeknek, amit a szennyezett ivóvíz okozott. Nem csoda, hogy egyes családoknál 10 - 15 gyermek született, hiszen a gyermekeknek legtöbbször több mint a fele, még csecsemőkorban meghalt. Érdekes ilyen szempontból a század elején felfektetett születési anyakönyvekbe való betekintés. Az anyakönyvek egy-egy oldalán 6 gyermek születése van bejegyezve. Nem ritka az olyan az oldal, ahol a 6 bejegyzésből 4-5 gyermek nem élte meg az egy éves életkort.

Egyes utcákban még az is probléma volt, hogy a magasabban fekvő udvarokból a víz kifolyt az utcára, ami azt jelentette, hogy a magasabb helyen lévő trágyadombokról a víz is kifolyt az utcára, magával hozva az onnan kimosott anyagokat, ami ugyancsak szennyezte az utcák földjét, illetve a por útján a lakásokat.

A községen átfolyó patakok ugyancsak levezették, a beléjük ömlő szennyeződéseket, ami miatt ezek vizét használni nem lehetett. A legtöbb felszíni forrás, a környező terület trágyázása következtében ugyancsak coli baktériumokkal volt fertőzött.

A leírtakhoz még hozzátehetem, hogy a háború körüli időben az Erdő utca végén, az akkori község legmagasabb pontján laktam. A ház teraszáról kilátás nyílt a községre, és a környező vidékre. Száraz időben látni lehetett, hogy az egész községet egy sűrű porfelhő fedi, amit talán a községben nem is lehetett annyira érezni. Ugyanakkor télen a község felett látni lehetett a rengeteg füstölgő kéményt, és a szétterülő füstöt, ami község területét teljesen belepte. Ez a látvány életre szóló emlékem maradt.

Viszont nem vitás, hogy az 50 évvel azelőtti levegőszennyezés, és a mai között, óriási minőségi különbség van. Amíg a régi szennyező anyag jóformán mind biológiai eredetű, amit az emberek évszázadok során megszoktak, addig a mai szennyező anyag merőben más összetételű. Jelentősen lecsökkent a biológiai eredetű por és füst, de óriási mértékben megnőtt a huszadik század második felében végbement iparfejlesztés következtében a levegőbe került különféle vegyi összetételű, a lakosság egészségére ártalmasabb szennyező anyag jelenléte. Ennek a hatását végeredményben a mai emberek valószínűleg csak csekélyebb mértékben, de az utódaink feltehetőleg egyre erősebben fogják érezni, ugyanis ellentétes hatású a tudomány azon törekvésével, hogy az emberiség életkorát és egészségét meghosszabbítsa.

 

<< Vissza