Nyilas uralom

1944. október 16-án megjelent a községházán Szilaj Tivadar ( becenevén : Ikus), a Nyilaskeresztes párt solymári titkára, aki egyben a Budai járási vezető is volt, és a községháza bejárati ajtaja melletti zászlótartóba kitűzte a nyilas zászlót. Mikor ezt Csomay Ödön főjegyző látta, tiltakozott a nyilas zászló kitűzése ellen, mondván, hogy ez nem pártszékház, hanem állami intézmény, mely pártsemleges s legfeljebb a magyar nemzeti zászlót lehet kitűzni. Rövid vita után, mivel a nyilasok voltak ott többen, és a hatalmon, a főjegyző megkérte Miereisz János alkalmazottját, hogy az épületre tűzze ki a magyar nemzeti lobogót is.

A solymári nyilaskeresztes párt irodája a Mátyás király utcai kanyarban, a mai Sebes féle élelmiszerüzlet helyén állott kocsma helyiségben volt. A hatalomátvétel után pár nappal kihirdették, hogy a nyilaspárt irodájában cipőtalp utalványokat osztanak. A cipőtalpnak annakidején nagy értéke volt, mert új cipőt nem lehetett vásárolni, s ha a régi talpa kilyukadt, csak talpalással lehetett javítani. Talpbőrt a cipészek csak kis mennyiségben, kiutalásra kaptak. A hirdetés alapján én naivan elmentem a pártirodába, megmutatván a cipőmet, melynek lyukas volt a talpa és kértem egy pár talpra szóló utalványt. Erre azt a választ kaptam, hogy talpat csak a nyilaskeresztes párt tagjai kapnak. Persze utalvány nélkül távoztam.

Ebben az időben a nyilaskeresztesek budapesti tevékenységéről különféle hírek keringtek a községben. Ezeket ellenőrizni nem igen lehetett, mert az újpesti vasúti híd lebombázása miatt a vonat nem közlekedett, a buszközlekedés Hűvösvölgy felé pedig benzinhiány miatt szűnt meg. Papír hiány miatt az újságok csak egy lap (két oldal) terjedelemben jelentek meg. A magyar és német rádió adása csak “győzelmes elszakadó mozdulatokról” (visszavonulás) számoltak be. Csak a londoni, moszkvai és Amerika Hangja nevű rádiókból, lehetett következtetni, a valóságos hadi helyzetre. Hogy ettől a külföldről érkező hírektől is megfosszák az embereket, elrendelték a rádiók beszolgáltatását. Így minden rádiót, amivel külföldi adót lehetett fogni, le kellett adni a községházán, ahol elismervényt adtak azzal, hogy a győzelem után ezek alapján visszaadják a készüléket. Aki nem adja le a rádióját, azt felkoncolják. Egyébként ennek a kifejezésnek hitelt is lehetett adni, mert ilyen jellegű hírek terjedtek el a közvéleményben. Szemtanuk elmondására elhíresztelték, hogy a nyilasok a Duna parton embereket lőttek fejbe, majd beledobták őket a Dunába.

A leadott rádiókat a községháza raktárhelyiségében kétszer láttam. Először a leadásuk után, amikor csodálkoztam, hogy milyen szép készülékkel rendelkeztek egyes családok, és másodszor december 27-én, az oroszok bevonulása utáni napon. Akkor az összes rádió, kivétel nélkül apró darabokra volt eltörve. Igaz, nem is lehetett volna használni őket, mert a községi villanyhálózat is megsemmisült. Áram hónapokig nem volt. Egyedüli lehetőség. a detektoros rádiók hallgatása volt. Solymáron egy ilyen detektoros rádióval elég jól lehetett fogni, a lakihegyi nagyadó által sugárzott Budapest I. adó műsorát.

Sajnos az adótornyot Budapest körülzárása során felrobbantották, s így a község minden külső hírforrástól megszabadult.

1944. március 19-e után a szövetségesek elkezdték Budapest és más magyarországi, katonai célpontok bombázását. Mivel jóformán minden nap és minden éjjel volt légiriadó, az emberek nem is mertek, később már nem is tudtak Budapestre utazni, hiszen a támadások során lebombázták az újpesti vasúti hidat, s így a vonat nem tudott a nyugati pályaudvarig bemenni, az autóbusz közlekedés fenntartására meg nem volt benzin. A Margit híd idő előtti felrobbanása viszont nehezítette a Pestre való átjutást.

A bombázások alkalmával azonban nemcsak bombákat, hanem más eszközöket is leszórtak. Így a repülőgépek már régen elhagyták a helyszint, amikor az emberek figyelmesek lettek a hulló röpcédulákra, melyek a nagy magasságból csak hosszú idő múlva érkeztek le a földre, és melyek komoly figyelmeztetést tartalmaztak a lakosság részére, hogy hagyják el a fővárost és a stratégiailag fontos helyeket, mert azok bombázását tovább fogják folytatni. Reális tájékoztatást tartalmaztak a németek súlyos katonai vesztességeiről, és a kilátástalan helyzetükről. Felszólították a lakosságot, hogy tanúsítsanak ellenállást a németekkel szemben, és ezzel segítsék a háború mielőbbi befejezését. A röpcédulák nemcsak a magyar lakosságnak, hanem a német hadsereg tagjainak is szóltak, melyben a náci propaganda kilátástalanságáról adtak tájékoztatást. Egyes röpcédulák menlevélül szolgáltak a katonáknak, hogy ha megadják magukat, és bemutatják a röpcédulát annak alapján kedvezőbb elbírálásban, részesülnek.

A magyar hatóságok igen komoly propagandát fejtettek ki, hogy a röpcéduláknak a lakosság ne higgyen, azokat szolgáltassák be, mert a cédulák megtartása súlyos büntetést von maga után, terjesztése pedig halálbüntetéssel sújtható.

Én már annakidején is foglalkoztam a különféle dokumentumok, történelmi emlékek gyűjtésével, és vagy egy tucatnyi röpcédulát eldugva megőriztem. Ezeket aztán az 1966. évben rendezett 700 éves Solymár kiállításon üveglap alatt kiállítottam, mint a háború alatt Solymáron összegyűjtött röpcédulákat. E kiállítást megtekintette Köpeczi Béla történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is, és csodálkozott e röpcédulákon. Azt mondta, hogy mivel ezeknek a megőrzését annak idején halálbüntetéssel fenyegették, ilyen röpcédulával ő a háború óta semmilyen formában nem találkozott, ilyet az óta még múzeumban sem látott.

Még egy érdekes jelenségre is fel lehetett figyelni a légitámadások után, melyeknek az értelmét csak a háború után sikerült megtudni. Az angol és amerikai repülők távozása után, órák múlva lehetett tapasztalni, hogy nagymennyiségű, mintegy 2 mm széles, kb. 20 cm hosszú alumínium fóliából készült csíkok hullottak az égből, melyek órákon keresztül érkeztek le lebegve a földre. Tulajdonképpen ezeket az alumínium csíkokat a német radarállomások megtévesztésére szórták le a támadás előtt, hogy ez által a légvédelmet félrevezessék.