|
Az 1941 évi népszámlálás, mint az 1946 évi német kitelepítéskor kiderült, Solymár községre meghatározó jelentőségű lett. E népszámlálás során fordult elő először, hogy az anyanyelvet és a nemzetiséget elkülönítetten vették számba. Ennek fő célja, Hitlernek - győztes háborúra számítva - a németség megvallása, a háború után jelentős hatása lett volna. Ugyanis a meggyőződéses németnek vallókat kívánta a meghódított területekre telepíteni és e részeket, az ideológiája szerinti magasabb rendű emberekkel benépesíteni. A népszámlálás során rákérdeztek a lakosság vallására, ami ugyancsak érdekes számszerű adatokat mutat:
Vallások szerinti megoszlás: Római katolikus 3955 fő, görög katolikus 14 fő, Református 66 fő, Evangélikus 49 fő, Ágostoni hitvallású 2 fő, Unitárius 3 fő, Izraelita 3 fő, Egyéb vallású 4 fő. Mivel ez a népszámlálás Solymár lakossága számára rendkívüli kihatású volt, teljes terjedelmében idézem a birtokomban lévő, Dr. Dobrovics Sándor , a népszámlálást végző Központi Statisztikai Hivatal akkori elnökének korabeli feljegyzését, s amelyhez Miklósi Béla nyugdíjas minisztériumi dolgozótól jutottam:
Annak elbírálása, hogy valamelyik sváb község vagy sváb egyén a magyar állammal szemben lojálisnak tekinthető-e vagy sem, nem könnyű feladat. Tudvalevő, hogy a svábság az első világháború előtt túlnyomó többségben - az erdélyi szászokkal éles ellentétben - teljesen lojális volt, külön nemzetiségi politikát nem csinált, gyermekeik kizárólag magyar közép és felsőfokú iskolába jártak és a paraszti sorból kiemelkedő iparos, kereskedő, értelmiségi majdnem mind magyarrá lett. A mai határaink közt levő svábok között egyáltalában nem volt nemzetiségi mozgalom, ilyen kismértékben csak a Bánátban, főleg annak déli részén fordult elő szász befolyás alatt. Az első változás e tekintetben az előző világháború szerencsétlen befejezése után történt. Bleyer Jakab szervezni kezdte a svábokat és követelte számukra a nemzetiségi jogokat, főleg a német nyelvű elemi iskolai oktatást, mert a trianoni területen 1918 előtt egyáltalán nem voltak német tanítási nyelvű elemi iskolák, még kevésbé magasabb fokúak. Bleyer - meggyőződésem szerint - még össze tudta egyeztetni a német fajához való ragaszkodást a magyar állammal való hűséggel, bár élete végéig mintha ez is megingott volna. Hitler uralomra jutása azonban a helyzetet gyökeresen megváltoztatta. A Gratz Gusztáv és Pintér László vezetése alatt álló lojális német kulturegylettel szemben, amelyet az állam is támogatott, Dr. Basch megszervezte a Volksbundot, amely kétségtelenül hazaáruló tendenciájú volt, mert nemcsak kulturális célokat követett, hanem politikailag is teljesen a nemzeti szocialisták célkitűzéseit vallotta és Hitlert tekintette politikai vezérének. A magyar kormány abban a mértékben, ahogy Hitler hatalma növekedett és a magyar külpolitika Németországgal az együttműködést szorosabbra fűzte, egyre nagyobb elnézést gyakorolt a kezdetben börtönbe juttatott Basch mozgalmával szemben. Fordulópont volt a második bécsi döntést megelőző napon 1940.VIII.30-án kizsarolt egyezmény, amely mozgalmát teljesen szabadjára engedte és ennek érdekében a lojális Gratz féle egyesületet, feloszlatta. Baschék ettől fogva féktelenül izgathattak, terrorizálhattak; a közigazgatási hatóságok hiába jelentették a tételes törvénybe ütköző egyes eseteket, a kormány mindent elnézett, mert kénytelen volt elnézni. Mindössze annyi történt, hogy a miniszterelnökség nemzetiségi osztálya igyekezett Baschra mérséklőleg hatni és a kormány titokban támogatta az önérzetes, a Volksbund terrorral szemben álló hazafias sváboknak egyes községekben megindult szervezkedését. 1941. február havában Teleki Pál akkori miniszterelnök megbízásából, a népszámlálás alkalmával bejártam a délkeleti Dunántúl egy részét azon a címen, hogy a népszámlálás lefolyását, mint statisztikus, tudományos szempontból megfigyelem, valójában pedig azért, hogy a svábság viselkedéséről igyekezzem hű képet nyerni és adni. Népszámlálási adatok megbízhatóságáról lévén szó, főleg azokat a községeket látogattam meg, amelyeknek előző népszámlálási adatai nagyon ingadozóak voltak, vagyis ahol az asszimilálódás már folyamatban volt. Tapasztalataimról részletesen számoltam be Telekinek. Jelentésem szerint a Volksbund vezetői kétségtelenül hazaárulok, akik a magyar földdel, magyar hazájukkal szemben semmiféle lelki közösséget nem éreznek a sváb népet - az erdélyi szászok mintájára - kulturális, gazdasági és politikai téren teljesen izolálni akarják a magyarságtól, hogy az eddigi asszimilációs folyamatot megállítsák. Hitler nagy kezdeti sikerei, a féktelen agitáció, amellyel szemben a magyar kormányzat szinte semmiféle ellenműködést nem fejtett ki, a Németországból jövő hatalmas nagy anyagi támogatás rövidesen igen nagy eredményeket, pusztító hatást ért el. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy megfigyeléseim szerint az eredmény eltérésében nagy, sőt talán a legnagyobb része volt a nemzeti szocializmus kétségtelen szociális tendenciájának, szemben az akkori elmaradott feudál- kapitalisztikus magyar rendszerrel. Köztudomású, hogy a Volksbund híveinek zöme a falvak szegénységéből került ki, akiket nem a német soviniszta, hanem a szociális jelszavak és a bőven szórt ígéretek csábítottak. Hogy ez így volt, bizonyítja az az egyébként érthetetlennek látszó jelenség, hogy a Volksbundnak egyes helyeken magyar, németül nem is tudó munkás tagjai is voltak. A svábok viselkedésének elbírálásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a Volksbund az olyan községekben, ahol hívei többségben voltak, elviselhetetlen terrort fejtett ki. A nem volksbundista svábokat kizárták az általuk rendezett mindennemű szórakozásból és juttatásból, a függő helyzetben levőket - az iparosokat és kereskedőket - bojkottal, vagyis egzisztenciájuk megsemmisítésével fenyegették. A Volksbundhoz való tartozás tehát nem jelent minden esetben önként vállalt lelki közösséget a náci eszmékkel. De nemcsak a Volksbund tagság, hanem a népszámláláskor bevallott anyanyelv és nemzetiség sem nyújt biztos támaszpontot egyes svábok érzületének megítéléséhez. A népszámlálás magyar hivatalos részről lojálisan hajtatott végre, sehol semmiféle hatósági nyomás nem érvényesült. Annál inkább érvényesült a befolyásolás társadalmi téren mindkét fél részéről. Az agresszívabb fél a Volksbund volt, amely megkövetelte tagjaitól, hogy ne csak német anyanyelvűeknek, hanem német nemzetiségűeknek is vallják magukat. Céljuk elérésére olyan híreket terjesztettek, hogy a magyar anyanyelvűeket vagy nemzetiségűeket a Dunántúlról, - amely német tartomány lesz - kitelepítik Alföldre vagy Erdélybe. Ezzel a híreszteléssel akarták az ingadozó, jobb módú, birtokát féltő és a magyarsággal szemben lojális, nem volksbundista svábokra hatni. Megtörtént az is, hogy vegyes házasságban élőknél a sváb fél németül nem is tudó feleségét és gyermekeit is német anyanyelvűeknek és nemzetiségűeknek írta be. Viszont magyar részről egyes helyeken nagy hatást értek el a Kaposvárról litografikus levelekben terjesztett azzal a hírrel, hogy Hitler mindazokat, akik jó németek, nagy tervei megvalósításában, mint a németség megbízható és önfeláldozásra kész pionírjait Kongóban fogja letelepíteni. Így az anyanyelvi, de főleg a nemzetiségi bevallás főleg attól függött, hogy a földjéhez mindenekfelett ragaszkodó sváb melyik híresztelésnek adott hitelt. Az egyes sváb községekről szóló ismertetésben a helyszínén kiküldetésem alatt szerzett értesülések mellett, amelyek csak kevésszámú községre vonatkoznak, főleg négy adat alapján igyekeztem tájékoztató képet nyújtani. Ezek: 1. ) Az anyanyelvi viszonyok alakulása 1941-ig, 2.) az 1940 évi népszámlálás anyanyelvi és 3.) nemzetiségi adatainak összevetése, végül 4.) az elemi iskolák 1943 évi benépesítési kimutatása, amelyeknek a tanítási nyelvre és a tanulók adataira vonatkozó adatait használtam fel. Ezek az adatok gyakran logikai ellentmondásban vannak egymással ( német nyelvű és nemzetiségű községekben az iskola tanítás-nyelve magyar és a tanulok zöme is magyar anyanyelvűnek van beírva). Ily esetekben helyszíni megfigyeléseim szerint az illető községben megindult, de az akció folytán megakadt asszimilációra lehet következtetni. A szülök, akiknek a gyermekei már csak magyarul beszéltek, a Volksbund hatás alatt a népszámláláskor magukat és gyermekeiket németeknek vallották, de az iskolai beíratáskor, amelynek szürke aktusára a Volksbund nem figyelt, már a valóságnak megfelelően magyar anyanyelvűeknek jelentették be a magyar iskolába beirt gyermekeiket. Részletesen tanulmányoztam, hogy a Volksbund agitáció hatása miként mutatkozik a népszámlálási adatokban. 1941-ben az anyanyelv és a nemzetiség külön bevallása lehetővé tette, hogy az objektív ismérv, az anyanyelv és az érzelmi rész, a nemzetiség, különválasztassák. A lojális, Magyarországot hazájának tekintő sváb, aki az előző népszámláláskor az objektív szempont elfogadása esetén németnek vallotta magát, a szubjektív szempont előrenyomulása esetén magyarnak, most a valóságnak megfelelően anya-nyelvének a németet, nemzetiségének a magyart jelentette be. Az adatoknak községenkénti egybevetése alapján azt állapítottam meg, hogy a trianoni területen 1930-hoz képest 1941-ben 32,111 disszimilálódott / 1930-ban magyar, 1941-ben német anyanyelvű), viszont az asszimilálódás is folytatódott különösen a városokban, elsősorban Budapesten és Sopronban és Budapest környékén, az asszimilálódás folytán kb. 42,000 német lett magyarrá. A mérleg tehát a nagy agitáció ellenére is kedvező a magyarságra nézve. Még kedvezőbb az eredmény, ha a nemzetiségi bevallást vizsgáljuk. A trianoni területen a 477,057 német anyanyelvű közül csak 303,419 vallotta magát német nemzetiségűnek. Hangsúlyozni kívánom, hogy a nép-számlálás idején Teleki utasítására a népszámlálási közegek arra nézve, hogy mi a nemzetiség, semmiféle útbaigazítást nem adtak, de azért majdnem mindenki nagyon jól megérezte, hogy az anyanyelv a tényleges nyelvhasználatot, a családban beszélt nyelvet, a nemzetiség pedig a magyar haza iránti beállítottságot fejezi ki. Ahol a kétoldali agitáció nem éreztette hatását, a nemzetiség hűen tükrözte vissza az adat-szolgáltatónak a magyar állammal, a magyar hazával szemben fennálló érzését. Így a nemzetiségi adatok elég használható támpontot nyújtanak egyes sváb községek érzületének megállapítására. Dr. Dobrovics Sándor Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 45 települést vizsgált meg és közöttük Solymárt is. Solymárra vonatkozólag az alábbiak szerepelnek a jelentésben: Solymár. Anyanyelv szerint 2446, nemzetiség szerint 695 német. Az állami iskola magyar tagozatát 135, vegyes nyelvű tagozatát 307 sváb gyermek látogatta. Ebben a községben úgy látszik, jelentékeny számú magyar érzésű sváb él. - - - Megjegyzem, hogy az 1941. évi népszámlálás során lakossági vélemény alapján elég sok szubjektív elem is érvényesült. Ugyanis egyes számlálóbiztosotok, a munka gyorsítása érdekében, az általuk természetesnek vett dolgokat, mint pl. az anyanyelv, illetve a nemzetiségi adatokat, a lakosság megkérdezése nélkül, a saját ismereteik, illetve véleményük szerint írták be a kérdőívekbe. Így előfordulhatott az-az eset, - mivel akkor az emberek ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, - egyes utcákban mindenkinél egyforma válasz szerepelt. Például az Erzsébet királyné utcában, (ma Bajcsy Zsilinszky u.) és az Erdő utcában mindenkinél magyar nemzetiség és német anyanyelv szerepelt, s így ezekben az utcákban mindazok a kitelepítési névjegyzékre kerültek, akik 1941 évben itt laktak. Ez a tény a fenti állítást valószínűsíti, mivel ezek az utcák teljes egészében egy-egy számlálóbiztos körzetét képezték. | ||||||||||||||||||||||