Iskolai alapvagyon államosítása

 

Solymár általános iskolája és óvodái épületét községi tulajdont képező telkekre, községi pénzből építették, és ezek az ingatlanok a község tulajdonát képezték.

1950. június 7.-én, a Pest megyei Tankerületi Főigazgató által kiküldött bizottság járt az iskolánál, ahova a községi vezetőjegyző akkori helyettesét is meghívták és közölték, hogy az l948. évi XXXIII tc. alapján a solymári általános iskola, az un. kisiskola, valamint a Mátyás király utcai óvoda épületét, és az iskolai vagyonnak minősülő 5 kh. 241 n. öl területű mezőgazdasági ingatlant iskolai alapvagyonnak kell tekinteni, és ezért ezeket állami tulajdonba kell venni.

Az erre vonatkozó jegyzőkönyvet elkészítették. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy ezeknek az oktatási intézményeknek a fenntartási költségeit az államnak kell a községi költségvetésbe befizetnie, illetve megtérítenie. Valójában korábban is kapott a község oktatási célokra állami költségvetési támogatást. Az új intézkedés hatását az oktatási intézmények működésében nem lehetett érzékelni.

 

<< Vissza