|
A Rákosi korszaknak egyik fő jellegzetessége az egyéni gazdálkodás megszüntetése és a kollektív nagyüzemi termelés megvalósítása volt. Ez nemcsak a mezőgazdaságra vonatkozott, hanem az élet minden területére, így a kisiparra és kiskereskedelemre is. Solymáron az ötvenes évek elején alakult meg a solymári kisiparosok, főként a cipészek beléptetésével a Solymári Vegyes Kisipari Szövetkezet . Aki ebbe a szövetkezetbe nem kívánt belépni, azt különféle gazdasági, főleg adófizetési megszorításokkal az iparengedély leadására kényszeritették. Ilyenformán számtalan kisiparos szüntette meg a szolgáltatást, amelynek következtében egyes szolgáltatási ágak nem voltak megoldva. Kisiparos nem volt, a kollektív rendszer pedig az egyéni igényeket nem tudta kielégíteni. Így pl. nem volt szabó, fodrász, lakatos, kovács, szobafestő, kőműves, ács, és még számtalan szolgáltatás nem volt ellátva. A volt kisiparosok, miután az iparengedélyüket leadták, mert a súlyos adót nem tudták megfizetni, az elszaporodó államosított vállalatoknál, főleg Budapesten helyezkedtek el. Mivel a korábbi kisiparosok által végzett szolgáltatást mégis csak el kellett végezni és erre engedélyt nem adtak ki, dolgozni kezdtek a kontár iparosok, akik iparengedély nélkül, “feketén” dolgoztak, s igy adót sem fizettek. Ez a tevékenység komoly károkat okozott, nemcsak az államnak, hanem a lakosságnak is, hiszen a kontár iparosokat nem ellenőrizte senki, s igy sok volt a szakszerűtlen munka is. Továbbá ezek nem kaphattak megfelelő anyagot a munkájuk elvégzéséhez, ami a munkájukat megnehezítette és megdrágította, mert a szükséges anyagot feketén kellett beszerezniük. A község pénzügyi gazdálkodása is jelentősen megsínylette a kisiparosok számának radikális csökkenése, mert az adóbevételében jelentős kiesés jelentkezett. Ez a megszorítás azonban nemcsak a községi iparosokra vonatkozott, hanem a vándoriparosokra is. Ilyenformán számtalan olyan tevékenység szűnt meg, ami korábban lakossági igényeket elégített ki. Ilyenek voltak a vándor üvegesek, drótosok, bádogosok, köszörűsök, akik esetenként a községben megjelenve, az utcákat végigjárták és a munkájuk hangos hirdetésével tényleges lakossági szolgáltatást végeztek. A községre vonatkozólag jelentős hatása az ószeresek megszűnése volt. Ezek lovas kocsival havonta, kéthavonta végigmentek a falúban és hangosan hirdették, hogy ócskavasat, rongyot, csontot, állatbőrt, tollat és egyéb ócskaságot gyűjtenek, amiért kisebb tárgyakat, tányért, bögrét vagy poharat adtak cserébe. Ez a tevékenység tulajdonképpen egy rendszeres köztisztasági tevékenység volt, betöltötte a mai lomtalanítás szerepét azzal, hogy nemcsak félévente, hanem általában havonta szállították el a felesleges, újra feldolgozható lomokat. Az ószeresek hiányát pár év múlva, a község területén lehetett igen szomorúan észlelni. A felesleges holmik a házaknál felgyülemlettek, aminek az volt a következménye, hogy az emberek esetenként az udvarról kiszállították, vagy traktorokkal kiszállíttatták, és a végén az utak mentén, az árokpartokon, erdőszéleken kötöttek ki. Az ószeresek tevékenységét az állami szervek próbálták ugyan állami vállalatokkal, (fémgyűjtési vagy papírgyűjtési akciókkal) pótolni, de ezek részben a távolság, részben a ritka alkalmak miatt e feladatot megoldani nem tudták. A fűtőberendezések, konyhai tűzhelyek korszerűsítésével a háztartási hulladék, a papír, műanyag mennyisége is megnővekedett, amit már nem lehetett otthon elégetni, s így ezek is szaporították a község egyes területein, a környezetet elcsúfító hulladékhegyek számát. A nagyüzemi mezőgazdaság bevezetésével, a korábban a lovas kocsik által használt mélyutak egy része feleslegessé vált, mert ezeket a nagyobb, szélesebb mezőgazdasági gépekkel nem lehetett használni, ezért ezeket előszeretettel kezdték a háztartási hulladékkal feltölteni. Ugyanez volt a sorsuk, a községben működött, és az ötvenes években betiltott különféle bányáknak is. Az igy kialakult áldatlan állapotokon csak a szervezett háztartási szemétszállítás beindításával lehetett változtatni, aminek a feltételei csak lassan értek be. |