Állami házak eladása

 

A német kitelepítés során elkobzott házakat elsősorban az ide betelepült lakosság részére juttatták. Aki előbb érkezett válogathatott az üres házak közül, a későbben érkezők is válogathattak, de már kisebb és rosszabb választékból. 1948-ban, amikor a földreform lezárult és a további juttatások megszűntek még számtalan állami tulajdonú üres lakóház volt, amelyeket bérbeadás útján hasznosítottak.

Az évek óta üresen álló, már eredetileg is rosszabb állapotban lévő lakóházakat, állami pénzügyi fedezetből a községi tanács renováltatta. Így a negyvenes évek végén, mintegy 20 háznak a renoválását végezték el, hogy egyáltalán lakható állapotban lehessen bérbe adni.

Az ötvenes évek erőszakos termelőszövetkezeti szervezése során, hogy az emberek a tsz-be való belépés kényszerétől meneküljenek, szép számmal, lemondtak a juttatásukról, amit az állam elfogadott. Sokan azért mondtak le a juttatott földről, mert rájöttek, hogy sokkal kevesebb munkával, lényegesen jobban megélnek az üzemi keresetből, mint a nehéz földműves munkával elért jövedelemből. Ilyenformán sok száz kat. hold állami tartalékterület keletkezett. Sokan itt követtek el tévedést, hogy a juttatásról mondtak le, ami tulajdonképpen nemcsak a földjuttatást, hanem a fejük felett lévő házat is jelentette, s ilyenformán a részükre juttatott családi ház is állami tulajdon lett.

A házjuttatási lemondások oka sok esetben a különféle rémhíreknek tulajdonítható. Ugyanis nemcsak földjuttatások voltak a községben, hanem sok budapesti gyári munkás kapott itt házjuttatást, egy kis háztáji földkiegészítéssel. Sokan ezekről a házjuttatásokról is lemondtak.

Az első tanácsciklus elején László Antal vb. titkár tudatta az állami tulajdonban lévő házak lakóival, hogy lehetőség van ezeknek a házingatlanoknak az OTP-n keresztül való kedvezményes megvásárlására. Ezt a lehetőséget használták ki sokan, hogy a részükre kiutalt állami bérlakást megvegyék, valamint a részükre korábban juttatott, de felelőtlenül a juttatott házról lemondott családok, a házat az államtól megvásárolják. Ennek az akciónak a keretében, igaz több évig tartó erőfeszítések után, a legtöbb állami tulajdonú ház személyi tulajdonba került.

Ezen eladásoknál komoly kedvezményeket élvezhettek a vevők. Itt figyelembe vették a házak állapotát, s mivel annakidején az ilyen ingatlanoknak nem volt nagy értéke, már eleve igen alacsonyra értékelték őket. Továbbá a gyermekek száma, a család havi jövedelmi és fizetőképessége is erősen latba esett a vételár megállapításánál, aminek csak töredékét kellett egy összegben előre megfizetni, a legnagyobb hányadát 10 - 20 év alatt kellett részletekben megfizetni. Az infláció pedig az előre megszabott részlet összegeket egyre kisebb értékűvé tette, s így ez az ingatlan tulajdonszerzés, az érintetteknek nagyon kedvező volt.

 

<< Vissza