A földtől való menekülés

Ezekben az években az emberek igyekeztek a földtulajdontól megszabadulni. Mivel sokféle munkaalkalom volt, rájöttek arra, hogy könnyebben találják meg megélhetésüket egy üzemben, mint odahaza a földművelés nehéz munkájával. Különösen a beszolgáltatási teher volt az, ami ehhez hozzájárult. Senki nem vásárolt földet, mert az irányelv az volt, hogy akinek több mint egy katasztrális hold földje van, annak be kell lépnie a termelőszövetkezetbe. Mivel egy hold földből úgysem lehetett megélni, egynek a tulajdonlása esetén elveszti a biztosnak látszó üzemi munkahelyet a tsz. - be való belépéssel, inkább lemondtak a földtulajdonról. Könnyű volt az újgazdáknak a földről való lemondása, mert a juttatott földről a lemondást el kellett fogadni. Nehezebb volt viszont a régi tulajdonosoknak, ezek, ha nem léptek be a szövetkezetbe csereingatlant kaptak. Ha viszont a csereingatlant nem fogadták el, akkor az állami tulajdonba ment át.

A többszöri tagosítás során az volt az irányelv, hogy elsősorban nagyüzemi művelésre alkalmas táblákat kell a termelőszövetkezetek részére kialakítani, viszont a csereingatlanokat a táblán kívüli elszórt, nagyüzemileg nem művelhető részeken kell kiadni. Ezeket a csereföldeket a legtöbben nem fogadták el, mert a hegyes, dombos, nehezen művelhető területek értéktelennek tűntek. A tagosítások során visszahagyták egyéni tulajdonban a gyümölcsösöket és szőlő parcellákat, mert ezek nagyüzemi művelése nem volt gazdaságos, de nem is volt hozzá munkaerő. A hetvenes évek után derült ki, hogy a csereföldekről való lemondás milyen helytelen lépés volt, mert annakidején a tulajdonos kötelességévé tették a földek művelését, s igy a lemondás folytán államivá vált földeket a tanácsnak kellett volna megműveltetnie.