Vb. Titkári megválasztásom

 

Az 1954. novemberi tanácsválasztás után szóba került, hogy engem akarnak vb. Titkárnak megválasztani. Kereken kijelentettem, hogy ezt a funkciót nem vállalom. Az elődök sorsán okulva, meg a községben legnagyobb tekintélynek örvendő Jármai György és Milbich Márton különféle funkciót betöltő vezető emberek figyelmeztetését is figyelembe vettem, akik lebeszéltek arról, hogy elvállaljam-e funkciót, mondván ők nem fognak tudni, megvédeni.

Amikor eljött az első tanácsülés ideje, ahol a végrehajtó bizottság, meg annak vezetőinek a megválasztása történt, előre kijelentettem, hogy ha engem akarnak jelölni, felemelem a kezemet, szót kérek és kijelentem, hogy a vb. titkári megbízatást visszautasítom. Helyet foglaltam a művelődési ház széksoraiban, oldalaimon két pártfunkcióban lévő ismerősöm ült. Mikor a vb. tagok jelölésére került sor és a nevemet említették, föl akartam emelni a kezemet, hogy szót kérjek, mire mindként szomszédom egy - egy kezemet lefogva ezt megakadályozták és közölték, hogy most pedig ne szólaljak egy szót se, mert csak vb. tagok választásáról van szó.

Miután a jelenlevő új tanácstagok a végrehajtó bizottságot megválasztották, a vb. tagjai külön terembe vonultak, hogy megválasszák a tanácselnököt és a vb. titkárt a saját soraikból. A tanácselnök kérdése nem volt vitás, hiszen az akkori tanácselnököt, Erdős Lajost választották újra.

Utána szóba került, ki legyen a vb. titkára. A végrehajtó bizottság csupa idős parasztemberből állt, kivéve Mátrai Mártont , a Láng Gépgyár öntödei művezetőjét, akinek a fizetése legalább ötször annyi, volt mint a vb. titkárának, s így nem is várható el tőle, hogy fontos beosztását a fizetésének a töredékéért feladja. Mivel a jelenlevők között én sem tudtam alkalmasabb személyt megnevezni, engem választottak meg ebbe a funkcióba, 1954. december elejei kezdő időponttal.

Megválasztásom után felhívtak, illene belépnem a Magyar Dolgozók Pártjába. Erre azt válaszoltam, hogy erről nem volt szó, a pártba nem kívánok belépni. Legközelebb az 1956-os forradalom leverése után említették, hogy most már új típusú a MSZMP és ebbe lépjek be. Ekkor is megtagadtam a pártba való belépést. Mivel abban az időben elképzelhetetlen volt, hogy a két tanácsi vezető között ne legyen párttag, az általam e funkcióban letöltött 34 év alatt csak párttag tanácselnököt lehetett választani.

 

<< Vissza