Tanulmányaim, szakmai továbbképzések

Gyermekkori betegségem miatt egy évvel később kezdtem el a tanulást a solymári elemi iskolában, ahol a hatodik osztályt 1941. júniusában kitűnő eredménnyel fejeztem be. 1941. szeptember 30 án tett különbözeti vizsga után felvettek a Pilisvörösvári polgári iskola második osztályába rendes tanulónak, ahol a harmadik évet már osztályelsőként végeztem el. A negyedik év közben bekövetkezett családi okok miatt az iskolából kimaradtam, és azt magánúton folytattam, amelynek során 1944. június 26-án tettem magánvizsgát.

Az akkori zűrzavaros időben továbbtanulásról szó sem lehetett. Az állandó bombatámadások miatt a Budapestre való bejárás életveszélyes volt, egyébként sem volt működő közlekedési eszköz. Az újpesti vasúti híd lebombázása miatt a vonat csak Óbudáig közlekedett.

1944. október 1.-étől ( Hellebrandt János anyai nagybátyám - később Horányi - községi képviselő ajánlására) alkalmaztak próbaidőre a solymári elöljáróságon közellátási jegykezelőnek, ahol különféle beosztásokban 1949. december 31.-ig dolgoztam. Másfél évi megszakítás után (mialatt 8 hónapig szanatóriumban voltam) újból alkalmaztak, most már az első tanácsciklusban a községi tanácsnál, ahol ugyancsak különféle beosztásokban dolgoztam, az 1954. decemberében történt vb. titkári kinevezésemig.

1953.-ban a Járási Tanács el akart küldeni a Budai Várban működő államigazgatási iskolába, 3 hónapos tanfolyamra. A tanfolyam kezdete előtti napon felkeresett Jármai György és Milbich Márton végrehajtó bizottsági tag és közölték, hogy azért akarnak beiskolázni, mert utána vb. titkárrá akarnak kinevezni. Megkértek, hogy gondoljam át ezt a dolgot, mert ők nem fognak tudni kiállni mellettem, ha problémám lesz. Ugyanis ebben az időben ült börtönben László Antal korábbi vb. titkár és az utódait, különféle okok miatt, egymás után mentették fel. Mivel a Rákosi korszak e zavaros éveiben én sem éreztem magam valami biztonságos helyzetben, másnap bejelentettem, dr. Lapusnyik András járási tanácselnöknek, hogy nem megyek el a tanfolyamra. Annyira dühös lett, hogy azonnali hatállyal fel akart mondani. Csak Kozma László akkori tanácselnök közbenjárásának tudható be, hogy meghagytak állásomban.

A Rákosi korszakban, 1954 nyarán Nagy Imre miniszterelnökké való kivezetése után bekövetkezett enyhülés idején lefolyt második tanácsválasztás során, akaratom ellenére választottak meg vb. titkárrá. Ezek után, mivel semmiféle államigazgatási végzettségem nem volt, különféle szaktanfolyamokat kellett elvégeznem. Így pl. szakvizsgát kellett tenni a pénzügyi, adóügyi, gyámügyi, szociálpolitikai, anyakönyvi, államigazgatási eljárási, mezőgazdasági, iparügyi, építésügyi stb. ismeretekről. Ezekről előadások meghallgatása után, a kiadott tananyag megtanulása alapján megyei bizottság előtt kellett vizsgát tenni.

1956. szeptemberében beiskoláztak a Bolyai utcai tanácsi továbbképző intézetbe 5 hónapos bentlakásos tanfolyamra, ami azonban az októberi forradalmi események alatt félbeszakadt. A következő évben 1957. szeptemberében újból beindult a tanfolyam, amit akkor elvégeztem.

A munkaköröm ellátásához követelmény volt a tanácsakadémia elvégzése, aminek előfeltétele az érettségi. Mivel az általam végzett eddigi iskolák az érettséginek nem feleltek meg, kétévi rábeszélés után beiratkoztam a legközelebbi, a Budapest. II. kerületi Jurányi utcai Földes Ferenc Közgazdasági Technikumba levelező hallgatónak. Amikor a járási személyzeti csoport vezetőjénél aláírtam a jelentkezési lapot, meg sem kérdeztem, hogy milyen szakos ez az iskola és milyen képzettséget ad, a kérésem csak az volt, ne kelljen messzire utaznom. A beiratkozás után tudtam meg, hogy a technikum kereskedelmi szakos képesítést ad.

A technikum negyedik osztályát 1965 júniusában végeztem el, és képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus képesítést nyertem, ami az érettségi vizsgával egyenértékű volt.

Az 1969. – 1970. években elvégeztem a Budapesti Tanácsakadémiát, bentlakásos, nappali tagozatos formában. Ez alatt az idő alatt a munkahelyemen Bordás István nagykovácsi községi vb. titkár helyettesített. Az időközben megjelent rendeletnek megfelelően 1972. évben további egy évet kellett a Tanácsakadémia utódjaként létrehozott államigazgatási főiskola levelező tagozatán tanulnom, igy a két iskola együtt már főiskolai végzettséget biztosított.

Ezzel azonban a szakmai tanfolyamaimnak még nem volt vége. A Megyei Tanács évente rendezett l - 2 hetes, bentlakásos tanfolyamot a tanácselnökök és a vb. titkárok részére különféle intézményekben. Így Királyréten, Aszódon, Csillaghegyen és Pécelen voltak ezek a tanfolyamok. Ezek nagyon hasznosak voltak, mert módot adtak egymás tapasztalatainak kicserélésére, kritikai észrevételek megtételére, mert legtöbbször az illetékes megyei vezetők vettek részt előadóként.

Mivel az egyes községekben sűrűn változtak a vezetők, ebben a körben lassan a régi vezetők lettek a hangadók, akiknek már megfelelő tapasztalatuk volt különféle területen. Így Kovárik János Pilisvörösvári, Győre Pál abonyi vb. titkár, meg jó magam voltunk, akik a megyei előadókkal is vitába mertünk szállni, bizonyos dolgokban, különösen a nyolcvanas évek végefelé. Egy alkalommal a péceli tanfolyam zárónapján, Bíró Gyula megyei személyzeti osztályvezetőnek vetettem fel azt a bíráló megjegyzést, hogy a kiadott tematikában jelzett megyei vezetők, akik az előadás tartására ki voltak jelölve, nem jelentek meg, hanem helyettük a beosztottaikat küldték. Pedig a községi vezetők a megyei vezetők véleményére lettek volna kíváncsiak.

A záró előadást tartó személyzeti osztályvezető lerázta magáról a kritikámat. Kovárik János ezt éles hangon visszautasította, és valamennyiűnk nevében csatlakozott az elmondott véleményemhez. Erre a személyzeti főelőadó Kovárik János vb. titkárt kiküldte a teremből, aki azonnal felállt és kiment a folyósora. Az eset nagy port vert fel és komoly következményei lettek a személyzeti főelőadó számára, akit ezért felelősségre vontak.