Szénatéri csoport szabadságharcosainak menekülése

Azért hadd írjak le még egy történetet, aminek koronatanúja voltam, s mely eseményt a község lakói a mai napig sem ismerik, arról annakidején nem beszéltem. 1956. november 4.- i szovjet beavatkozás és a budapesti harcok befejezése után 2-3 nappal (a pontos dátumra már nem emlékszem) mikor délután hazafelé mentem a tanácsházáról, a község felett 3-4 szovjet vadászrepülőgép körözött. Amikor a gépek kb. a Nagykovácsi utca magasságában voltak, déli irányba gépágyú sorozat lövéseket adtak le. Mindegyik gép kb. 6-8 fordulót tett, aztán abbahagyták a lövöldözést és elrepültek. Még akkor is az Erdő u. 32 szám alatti, a község legszélső házában laktam. Már sötétedni kezdett, amikor a ház mögötti erdő felől, vagy 7-8 civil fegyveres férfi és nő, köztük egy katonaruhás őrmester közeledett, és megkérték a szüleimet, hogy éjjel maradhassanak nálunk, hajnalban tovább akarnak menni.

Miután betessékelték őket a lakásba, elmondták, hogy a budapesti Széna téri felkelő csoport tagjai, ott harcoltak a szovjetek ellen. Amikor a túlerő miatt menekülni voltak kénytelenek, a Nagykovácsi község előtt lévő katonai laktanyába mentek. Ma délután a szovjet repülőgépek előkészítő tüze után a szovjet sereg megtámadta a laktanyát, és ők az erdőbe menekültek, majd látva ezt a falut, a legszélsőbb házba betérve szeretnének megpihenni egy éjszakára.

Szerencsére volt akkor egy vekni friss kenyér, anyám krumplit főzött, szalonnát és savanyuságot, majd tejet adott nekik, amit - mivel egész nap nem ettek - jóízűen elfogyasztottak. Utána elbeszélgettünk. A terveikről elárulták, hogy itt most már nem tudnak harcolni, hanem Dorogra akarnak menni, ahol a bányászok még folytatják az ellenállást, és ezekhez akarnak holnap csatlakozni.

Közben a katonaruhás férfi elővette a pisztolyát, szétszedte, elkezdte tisztítani, majd összerakta. Még megkérdezte apámat, meg akarja-e nézni, mire apám ezt azzal utasította el, hogy három évig volt orosz fronton, elég fegyvert látott már, őt ez a pisztoly nem érdekli. Ekkor a katona fogta a pisztolyt, s mintha nem volna benne lőszer, a padlóra irányítva elsütötte, majd felkiáltott. Kiderült, hogy a jobb lábfejébe lőtt. A cipőjéből mindjárt szivárgott a vér.

Apám ajánlotta, hogy elmegyünk orvosért, az nézze meg a sebesülést és kezelje. Ez ellen valamennyien tiltakoztak, mert féltek, hogy esetleg valaki elárulja, hogy ők itt vannak. Miután a sebet ellátták bekötözték, valamennyien aludni tértünk azzal, hogy ők korán reggel el fognak menni. Volt egy pár mankóm, még úgy 10 éves koromból, amit felajánlottam, és amit szívesen fogadott. Kért egy civil kabátot, amit ugyancsak adtunk. Korán reggel, még szürkületkor útra keltek nyugati irányban.

Vagy két évvel később a tanácsházán felkeresett az irodámban két civil férfi, igazolták magukat, hogy ők rendőrnyomozók, majd kérdezték, hogy ismerek-e a tanácsi dolgozók közül olyat, aki 1956-ban itt dolgozott, a falu szélén lakik, és rossz a lába. Mondtam, hogy nem kell nagyon keresniük, mert az csak én lehetek. Kicsit meglepődtek, majd azt kérdezték, hogy két évvel ezelőtti eseményre emlékszem-e, amikor egy csapat civil fegyveres nálunk éjszakázott és az egyik meglőtte magát. Mondtam emlékszem, tényleg így volt.

Kérdeztem a nyomozóktól, hogy miért ilyen kerülő módon keresnek. Azt válaszolták, hogy a vallomásuk szerint a nagykovácsi laktanyából menekültek az erdőn keresztül északi irányba, amikor egy faluhoz értek és ennek legszélsőbb házában éjszakáztak. Mivel a falúban nem jártak, nem is tudták megmutatni a helyszínen, hogy hol van az a ház. Csak arra emlékeztek az ottani beszélgetésből, hogy a tanácsházán dolgozom.

Megkértek, hogy mutassam meg a házat. Kimentem velük az utcára, ahol egy rabomobil állt, abba betessékeltek és ott megláttam valamennyi éjszakai vendégünket. Ők is megerősítették, hogy én voltam az, ahol annakidején betértek.

Mikor hazaértünk, a rendőrség megkérte a megbilincselt foglyokat, hogy játsszák el az esetet, ahogy ez a lövés idején volt. Az egykori sebesült egy széket tett a konyha közepére, arra ráült, majd a pisztolyt úgy tartotta, ahogy a lövés idején volt. Annakidején a konyhánkban hajópadló volt, ezen pedig szőnyeg. A rendőrök felszedték a szőnyeget és a megjelölt helyhez közel, megtalálták a golyó nyomát. Hegyes szerszámot kértek, amivel még a pisztolygolyót is ki tudták szedni a helyéről. A helyszíni szemléről jegyzőkönyvet készítettek.