Ravatalozó építése a temetőben

 

1960-ban központi rendelkezés jelent meg arról, hogy minden községben ravatalozót és halottas kamrát kell építeni, és meg kell szüntetni a házaktól való temetést. Ezt a kérdést Solymáron már korábban is felvetették, mert a távol lakók temetési menete már igen hosszú ideig tartott.

A nagyobb probléma azonban az volt, hogy a halottakat a háznál ravatalozták fel, a temetkezési egylet által rendelkezésre bocsátott ravatalozó asztallal, és szükséges felszereléssel. Ez különösen a szegényebb embereknél volt probléma, ahol az egyetlen szobában sokszor két-három napig volt a halott kiterítve. A nyári időben az oszlásnak indult holttest szaga, a virágok, koszorúk illata, valamint a gyertyák illata egybeolvadt és olyan nyomasztó érzést keltett, amit csak sokára lehetett elfelejteni.

A divatban volt szokás miatt egész éjjel virrasztottak a szomszédok, rokonok és hozzátartozók a halott mellett, ami a családnak, főleg a gyerekeknek nagy megterhelést jelentett. A gyerekeket sokszor a szomszédoknál vagy rokonoknál kellett elhelyezni. A halott állandó látványa, a hozzá kapcsolódó érzelmektől függetlenül is borzasztó volt.

A ravatalozó tervét Czimbál József építőmester készítette el, és e célra mintául a pesthídegkúti öreg temetőben lévő ravatalozót használta fel. Amikor kiderült, hogy a bekerülési költség magasabb, mint amennyi erre a célra a községi tanácsnak rendelkezésre állt, a tanács a lakosságtól is kért anyagi hozzájárulást. Családonként 70 Ft. befizetését kértük azzal, hogy ennek ellenében 10 évig nem kell a ravatalozó használatáért fizetniük. A hozzájárulást a lakosság nagy többsége be is fizette.

Probléma volt azonban, hogy a temető egyházi tulajdonú volt, a ravatalozó és boncoló helyiség építése meg községi tanácsi feladat. Mivel a község egyházi területen nem építkezhetett, erre a célra megfelelő terület átengedése volt szükséges a község részére. Ez a két fél között komoly nézeteltérést okozott, mert a tanács részéről azt a területet kértük, ahol jelenleg a ravatalozó áll, míg az egyház a temető központi részét nem akarta átadni. Itt komoly vitám támadt Angeli Márton plébánossal, aki azt mondta, hogy építsük a ravatalozót oda, ahol jelenleg a hullakamra van, mert azt is a község építette.

Ugyanis a temető déli oldalának legszélső sarkán állt egy rozoga kis építmény, ahol a sírások a szerszámaikat tartották, és ugyanott helyezték el az eltemetésig, a községben talált ismeretlen személyek holttesteit.

A vita lényege az volt, hogy a temető közepén áll a Dauner féle kőkereszt, a családi sírral szemben, s e kereszt mögött épített ravatalozó esetén a közönség háttal állna a keresztnek. Erre vállaltam, ha szükséges, a keresztnek a ravatalozó mellé, vagy a keletkező tér bármelyik oldalára az áthelyezésének költségét. Az egyházközségi tanács a vita alapján úgy döntött, hogy mégis a központi helyre kerüljön a ravatalozó, megfelelő nagyságú előtérrel. Ennek alapján készült el a terület átadására vonatkozó megállapodás, amit Shvoy Lajos székesfehérvári püspök is jóváhagyott.

Az építés előtt meg kellett szüntetni az építési területen lévő régi sírokat. Miután azt közzé tettük, aki igényt tartott rá, a hozzátartozói sírkövét záros határidőn belül elszállíthatta. A régi sírokat exhumáltattuk, s a csontokat közös sírba temettük. A megmaradt sírköveket az épület alapozásához használtuk fel. A kövekből azonban a három legszebb, több mint száz éves, teljesen épségben megmaradt, olvasható feliratú sírkövet kiválasztottam, amit az épület kő lábazatába beépíttettem. Az építési munkát a község házi brigádja végezte, melynek akkori vezetője Szőke Tamás kőműves volt. A sírkövek beépítését vele beszéltem meg, amit meg is oldott, de amikor egy későbbi bejárás során az akkori pártvezetés tudomására jutott keresztek beépítése, rosszallásukat fejezték ki.

Ugyancsak ilyen jellegű vita kerekedett, amikor szobakerült, hogy a ravatalozókra általában a “Feltámadunk” felirat illik. Mivel Solymáron úgymond, nem mindenki hisz a feltámadásban, ez sértő a lakosság egyes részére, s ezért e felirat elhelyezésétől eltanácsoltak. Az ügyben a békességet csak úgy tudtam helyreállítani, hogy “Nyugodjanak békében” feliratot rakattam az épület homlokára, s ez ellen már senki sem protestált.

A ravatalozó elkészülte után a kereszt áthelyezését már senki sem forszírozta, annak megmaradását mindenki elfogadta, s így az a helyén maradt. Nehezebb volt azonban a lakosságot leszoktatni a régi egészségtelen gyakorlattól, a virrasztásról. Ugyanis amikor a halottat kiszállították, azonnal felravatalozták és a temetőbe jártak virrasztani. Erről később a járási egészségügyi hatóság külön intézkedett és elrendelte a ravatalozó zárva tartását, és a holttesteket a házból az épület boncoló helyisége melletti halottas kamrába kellett vinni, és csak a temetés napján lehetett felravatalozni. Ezzel a virrasztás régi szokása megszűnt.

Jóval később sikerült a boncoló helyiség végleges befejezése, a víz bevezetése, a falak csempeburkolása, valamint kétszemélyes holttest hűtő beszerzése.

A ravatalozóra a harangtorony a kis haranggal, az 1990-es évek végén történt felújításakor került.

 

<< Vissza