Marhalevél

Ezzel a furcsa nevű fogalommal a mai fiatalabb nemzedék nem igen találkozhatott, hiszen már a hatvanas évek elején megszüntették. Valamikor azonban, különösen a mezőgazdasági vidéken nagy jelentősége volt.

Még 1932-ben az akkori mezőgazdasági miniszter rendelete vezette be, állategészségügyi szempontból. Ugyanis minden ló, szarvasmarha, sertés, juh, kecske után kellett a születése után marhalevelet váltani, amire vonatkozólag minden elöljáróságnál külön marhalevél-kezelő szakirányú képzéssel rendelkező ember foglalkozott. Az első marhalevelet saját tenyésztésű igazolás alapján állították ki, mely igazolást két tanúnak kellett aláírnia.

Ha az állatott a gazdája vásárba, vagy más községbe szállította, külön irányítani kellett, amit a községekben nyilvántartottak, ki, mikor, hova szállította az állatot. Ezt a marhalevélen is feltüntették. Ha az állatot eladták, át kellett íratni az új tulajdonos nevére, amelynek tényét ugyancsak nyilvántartásba vették. Ez a marhalevél valamennyi tulajdonos nevét tartalmazta és az állat levágása vagy elhullása esetén azt le kellett adni ugyancsak az illetékes marhalevél-kezelőnek. Persze valamennyi ilyen átírásnál, vagy irányításnál illetéket kellett fizetni

E sok tortúra hallatára az ember azt hinné, hogy ez fölösleges bürokrácia volt, pedig a bevezetése komoly állategészségügyi érdeket szolgált. A bevezetése idején igen sokfajta fertőző állatbetegség volt (- ma is van -) melyek ellen nem volt megfelelő orvosság. Egyedüli védelem a prevenció - megelőzés - volt, amit többnyire csak úgy tudtak elérni, hogy azokból a községekből, ahol valamilyen fertőző állatbetegség fellépett, nem volt szabad állatot kivinni, mert az a fertőzést is magával vitte volna. Ha valahol fertőző betegség jelentkezett, a marhalevél alapján állapították meg, hogy honnan hozták az állatot, illetve a betegséget, s így tudtak a származás helyén is zárlatot elrendelni.

Mivel a marhalevélen szerepelt, hogy a korábbi tulajdonos részére hól, mikor, milyen iktatószám alatt állították ki, és ugyanezek az adatok lettek feltüntetve a tulajdonos változásnál is, igy le lehetett nyomozni az állat eredetének, szállításának a történetét, és esetleges betegség terjedésének módját. A régebbi fertőző betegségek megszüntetésében a marhalevélnek komoly szerepe volt. Állatot csak olyan községből volt szabad kiszállítani, ahol nem volt semmiféle fertőző állatbetegség. Ennek érdekében a marhalevelet irányítani kellett, ami lényegében igazolta, hogy az állatot vészmentes helyről szállították, és az is szerepelt rajta, hogy hova szállítják.

Rendészeti szerepe is volt a marhalevélnek. Akkoriban még nem autót loptak, hanem lovat vagy tehenet, amelynek a tulajdonváltozását a marhalevél kezelőnek be kellett jelenteni, illetve át kellett írni. A marhalevélen az állat valamennyi jellemzője (születési idő, neve, neme, színe, különös ismertető jele fülszáma, stb.) fel volt tüntetve, s így ha megtalálták az állatot, ennek alapján lehetett beazonosítani, (ha az érdekeltnek szerencséje volt).

Újabb szerepet kapott ez az okmány a háború alatt, amikor különféle állat beszolgáltatások, sertés vágási engedélyek kiadását ellenőrizték. Így a vásárokon az eladó átíratta a vevőnek, például a sertését, amire vonatkozólag értesítették a vevő lakhelye szerinti községi elöljáróságot, hogy X Y. hány db. sertést vásárolt. Utána már csak azt kellett ellenőrizni, hogy mennyi sertésre kapott vágási engedélyt, és ha többet vásárol, mint amennyit levágott, rá lehetett kérdezni, mi lett a többiek sorsa?