Fúvószenekari ellentétek

 

A kitelepítés után a korábbi négy fúvószenekar tagjaiból csak kevesen maradtak idehaza. Ezekből Wittmann József volt a legagilisabb, aki ezeket a zenészeket összefogta és egy solymári fúvószenekart alakított. Szerencsére ebben az időtájban jött haza szovjet hadifogságból Hellebrandt Márton, aki ugyancsak képzett zenész volt, és hajlandó volt elvállalni a zenekar művészeti vezetését. Mivel a zenekar vegyes összetételű volt, sok volt köztük az ellentét. Strack János, az akkori korszellem hatására kivált a fúvószenekarból és pár zenésszel együtt egy esztrád jellegű zenekart alapított, ami a fiatalság előtt népszerűbb volt.

A nagy létszámú fúvószenekar közreműködésével rendezett bálok lassan kezdtek ráfizetésessé lenni, mert sok zenészt kellett fizetni és a közönség pedig fogyott, míg a Strack zenekar megnővekedett közönség számával rendezett táncmulatságok rentábilisabbak lettek, a kisebb létszámú zenekart meg tudták fizetni.

A hagyományos fúvószenekarra viszont szükség volt, egyrészt a községi tradíciók megőrzése, az egyházi és világi ünnepségeken, temetéseken való közreműködésre ez alkalmasabb, mint a kimondottan modernebb tánczenét szolgáltató esztrád zenekar.

Az ellentétek azonban mind jobban kiéleződtek a két zenekar között, mert a művelődési ház a ráfizetések, valamint a közönség igény változása miatt a fúvószenekart teljesen háttérbe szorította. A tagjai részben kiöregedtek, s egyes szerepléseiknél, ünnepi alkalmakkor már kisegítőket voltak kénytelenek igénybevenni, amit a szomszédos községek zenészeiből kértek fel, mert Strack János illetve zenészei a megfelelő távolságot tartották.

Ekkor Pappert Ádám megyei tanácstaggal, aki egyébként Strack János kortársa is volt, valamint jó magam, akinek Strack János unokatestvére, bekérettük Strack Jánost egy közös megbeszélésre. Megértettük vele, hogy a fúvószenekar a községnek egy olyan hagyományos kultúrintézménye, amelynek múltja van és jövője is kell, hogy legyen, mert különféle rendezvényeken való részvételére szükség van. Ezt bizonyítja az is, hogy a solymári fúvószenekart sok más községben tartandó temetésekre és más rendezvényekre is meg szokták hívni. Az ő esztrád zenekara meg divatcikk, amit kezd kiszorítani a nyugati korszellemet képviselő, beat stílust képviselő szintén solymári Vulkán zenekar, hiszen ezt már többen látogatták, mint a Strack zenekar rendezvényeit.

Megértettük vele, hogy Hellebrandt Márton, a fúvószenekar vezetője, a koránál fogva már nem tudja a feladatát kellően ellátni s így a fúvószenekar vezetésére - más híján, egyedül Strack János, mint a legképzettebb zenész jöhet számításba. Talán, mert megértette, vagy hiuságból Strack János békét kötött a fúvószenekarral és átvette annak a vezetését.

Az idő azonban nagy úr, időközben nemcsak Strack János öregedett ki, hanem a régi zenekar tagjainak nagy része is.

 

<< Vissza