700 éves Solymár ünnepség

1966. tavaszán levélben megkeresett Dr. Jablonkay István gimnáziumi tanár valamint Dr. Valkó Arisztid muzeológus, a solymári vár első ásatója és közölték, hogy olyan okirat birtokába jutottak, melynek keltezése 1266. május 5. és melyben IV Béla király jóváhagyja azt az okiratot, melyben bizonyos Nána comez a Margitszigeti apácáknak ajándékozza SOLOMAR pusztát. Ez az okirat tartalmazza először Solymár nevét, tehát ezt éppen 700 évvel ezelőtt írták le, s ilyenformán nyugodtan megünnepelhetjük a község 700. születésnapját.

Ugyanebben az időben megkereste a községi tanácsot dr. Pápa Miklós a Budapesti Vörös Meteor Sportklub Természetjáró Szakosztályának vezetője, a Budai Hegyvidék Útikalauz szerkesztője, melyben kérte, hogy engedélyezzük a Várhegyi romokon emléktábla elhelyezését abból az alkalomból, hogy 400 évvel ezelőtt esett el a solymári vár.

E két kerek évszám késztetett arra, hogy a végrehajtó bizottság határozata alapján, e jubílumok méltó módon való megünnepléséről megfelelő programról gondoskodjunk. Ennek érdekében októberben a művelődési házban egy a község múltját és jelenét, népe életét bemutató kiállítás lenne a központi program. Megnyitására a moziban lenne egy ünnepi tanácsülés, meghívott vendégekkel, valamint a várhegyi romokon ugyancsak ünnepség keretében az emléktábla felavatása. Az ünnepi esemény megrendezésével a Végrehajtó Bizottság megbízott.

Miután az elképzeléseket dr. Jablonkay Istvánnal egyeztettük, elkezdtük a kiállítás szervezését. Jablonkay tanár úr a budapesti levéltárakban, múzeumokban, hatóságoknál megkereste mindazokat az írásos dokumentumokat, melyek Solymár múltjával kapcsolatosak. Megszerezte mindazokat a diplomamunkákat, melyek Solymár valamilyen részkérdésével foglalkoznak. Felkereste a Solymáron élő képzőművészeket, hogy a munkásságuk eredményének egy-egy példányát a kiállítás céljára bocsássák rendelkezésünkre.

Magam végigjártam a község különféle helyeit és fényképfelvételeket készítettem. Az iskola a diákjai között propagandát fejtett ki arra vonatkozóan, hogy ahol a családban régi fényképek vannak, azokat a kiállítás céljára adják kölcsön. Magam hosszú heteket, éjjeleket töltöttem a művelődési ház fotószakköri laboratóriumában és a kölcsönkapott régi képekről, a Jablonkay tanár által hozott dokumentumokról fotómásolatot készítettem, s az anyagokat rendszerezve, különféle tablókra dolgoztam fel.

A lakosságtól kölcsönkértük azokat a régi tárgyi anyagokat, amelyek a község múltját reprezentálják. Olyan sok anyag gyűlt össze, hogy gond volt az elhelyezése. A művelődési ház nagytermét körberaktuk iskolai asztalokkal, a falakra a PEVDI léc táblákat készített a tablók elhelyezésére. Ilyen kétoldalú pad és tablósor került a nagyterem közepére is. Így is zsúfolt lett a terem. A színpadon elhelyeztük a solymári képzőművészek alkotásait, a nagyterem melletti helységbe pedig egyéb tárgyi eszközöket, anyagokat.

Október 28-án péntek délután volt a mozi helyiségében az ünnepi tanácsülés, melynek előadója Dr. Szabó Ferenc tanácselnök ismertette a közég múltját. Utána volt a kiállítás ünnepélyes megnyitása.

Október 30-án vasárnap délelőtt volt a Várhegyen az emléktábla avatása, melyen szintén sokan jelentek meg. A kiállítás két napig volt nyitva, amit a lakosság nagy számban látogatott és elismerő bejegyzésekkel töltötték meg az emlékkönyvet.

Az ünnepséget, meg a kiállítást a televízió is felvette. Jolehet akkor még csak egy adó volt, de a vasárnap esti híradóban közvetítették a solymári várhegyi ünnepséget, valamint a kiállítás részleteit.

A nagy siker ellenére azonban mégis keserűséget éreztem. Az iskolától az iskola életéről vártam volna képeket, amelyeket tablóra lehetett volna feldolgozni. Ehelyett az utolsó előtti napon, mikor látták, hogy milyen gazdag lesz a kiállítás, hoztak egy pár kis képet. A segítség abban nyilvánult meg, hogy a tablók feliratait átnézte a magyar tanár és egy pár helyen a helytelen ékezeteket, javította.

A pártszervezet titkárától Bartos Istvántól azt kértem, hogy elvi segítséget adjon, hogy nyugodtan kitehessem azokat az anyagokat, amelyeket megszereztem. E helyett megjelent a Járási Pártbizottság két vezető munkatársa, a megnyitás előtti napon és megnézték az anyagot, a nagy munkáért elismerésüket fejezték ki. Utána tanácsolták, hogy azt a két tablót, ami a solymári Cecília Dalkör 1933. évi Passió játékát dokumentálta fényképeken, valamint annak korabeli nyomtatott plakátját vegyem le a falról, mert az nem való oda, annak vallási tartalma nem időszerű.

Az ünnepség utójátéka még, hogy a legközelebbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen a végrehajtó bizottság méltatta a lezajlott ünnepség és kiállítás színvonalát. Felsorolták mindazokat, akiknek a végrehajtó bizottság köszönetet mond a rendezésben való közreműködésért. Utasítottak, mint vb. titkárt, hogy a köszönőleveleket készítsem el, és az említetteknek küldjem meg. Voltak közöttük olyanok is, akik félórai munkát sem végeztek a cél érdekében. Egyedül nekem felejtettek el köszönetet mondani a több mint fél éves éjt nappallá tevő munkámért. Igaz, a köszönőlevelek megírásáról ezek után én is “megfeledkeztem”.