Helytörténeti Társaság alakulása, Múzeum létesítése

 

Dr. Jablonkay István gimnáziumi tanár kezdeményezésére alakult meg a Solymári Helytörténeti Társaság. Alakuló ülését 1970. december 26.-án tartotta a tanár úr lakásán. Az alakuló ülésen részt vett még Dér László építész, Karácsonyi Ernő tervező, Kelemen István nyugdíjas, Magyar Ferenc az Új Ember c. katolikus hetilap főszerkesztője, Seres István a tanács vb. titkára, dr. Szabadkai József katolikus plébános és dr. Valkó Arisztid muzeológus. A társaság elnökévé dr. Jablonkay Istvánt választottuk meg. Elhatároztuk, hogy kéthavonta tartunk összejövetelt, mindig egy másik tag lakásán, amíg végleges helyet nem találunk.

A társaság a későbbiek során újabb tagokkal bővült. Így Hamvas Márton, Marlokné Cservenyi Magdolna, Ferenczyné Csécs Mária, Vácz József és Grómon András léptek be a társulatba.

A társulat fő célkitűzése egy községi Helytörténeti Múzeum alapítása volt, ahhoz megfelelő helység szerzése. A meglévő, a 700 éves Solymár kiállításból megmaradt anyag mellé a községben még fellelhető régi használati eszközök összegyűjtése. Ugyanis már most is késtünk ezzel, mert a Németországból idelátogató régi solymáriak már igen sok értékes anyagot elvittek. További feladatnak tartják a község történetét felölelő írásos munka elkészítését és megjelentetését, valamint a feltárt solymári vár restaurálását, régészeti célú konzerválását.

Múzeum céljára az egyedüli alkalmas épület a művelődési házzal szemben lévő, a közelmúltban megüresedett termelőszövetkezeti tulajdonban lévő régi lakóház látszott, de annak megvásárlására a községnek nem volt pénze. Ezt a házat a hatvanas évek elején a Hunyadi Mátyás és a Tolnai Halászati Tsz. vásárolta meg közös üzem létesítése céljára. Mivel ez a közös üzem nem jött létre, a tsz. abban papucskészítő üzemet létesített. Mivel ez sem volt rentábilis, az épület eladásán gondolkodtak, de az igen elhanyagolt állapotban volt. A Múzeum céljára azonban ingyen nem adták oda, bérlet fizetésére meg nem volt lehetőség.

Abban az időben Varga Ernő volt a tanácselnök. Az ő születésnapjára, vagy népnapjára beállított a tanácsházára Manhertz Márton termelőszövetkezeti elnök és a felköszöntője mellé, egy üveg gint hozott. Hármasban leültünk beszélgetni, és mire az üveg kiürült, mint a régi mesében, előbujt a “dzsinn” egy jó gondolatot sugallva.

Azt javasoltam a tsz. elnökének, hogy ne adja el az épületet, hanem csináljunk benne egy közös múzeumot. A község régészeti anyagának nagy része a mezőgazdaság múltját reprezentálja, ezt egy Termelőszövetkezeti Múzeumban nagyon jól be lehetne mutatni. A Múzeum nem mint solymári, hanem Pilisvölgye név alatt szerepelhet, hiszen ennek a vidéknek egységes volt a múltja. (A Tsz. akkor már a Pilisvölgye nevet viselte.) Javasoltam, hogy a tsz. adja az épületet, a tanács meg végeztesse el a szükséges felújítási munkálatokat. Javaslatommal a tsz. elnöke is egyetértett és azt elfogadta.

Az üveg kiürítése megtette a hatását, és valamennyien meg voltunk elégedve. Másnap, mikor említettem a tsz. elnökének, hogy most már kössük meg a megállapodást, azt mondta, hogy ő állja a szavát, még ha nem is volt teljesen fitt, amikor kimondta.

Valóban megkötöttük a megállapodást, a tanácsi házi brigáddal elvégeztettük a szükséges tetőjavítást és egyéb karbantartási munkákat, majd a múzeumot dr. Jablonkay István a meglévő anyaggal megtöltötte, berendezte és 1972. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között, felavattuk. Vezetője dr. Jablonkay István lett. Mivel a múzeumi kritériumoknak nem felelt meg, Pilisvölgye Helytörténeti Gyűjtemény nevet engedélyezték.

A probléma később jelentkezett, amikor a pénzügyi ellenőrök megemlítették, hogy szabálytalan volt idegen tulajdonú épületnek tanácsi pénzből való felújítása, és ebből a revízió során komoly felelősségre vonás várható.

A termelőszövetkezet akkortájt vásárolta meg a Pilisvörösvári utcai 100 éves borozó pincét, amelynek a működtetéséhez szüksége volt a szomszédos területre is, ami viszont tanácsi tulajdonban volt. Ott kívánta a kerthelyiséget és a mosdó WC csoportot létrehozni. Megállapodtunk abban, hogy a múzeumi épületért elcseréljük a szomszédos területet, s így mindkettőnk problémája megoldódik. A csereszerződést visszamenőlegesen meg is kötözzük, s mire a revízióra sor került, már semmiféle szabálytalanságot nem találtak, mert az épület a községi tanács nevén volt, s a termelőszövetkezet is engedélyt kaphatott a borospince továbbfejlesztéséhez.

Azóta további fejlesztés történt. Létrehoztuk a mellette lévő pajta helységet, melyben a kocsik és régi mezőgazdasági gépek kaptak helyet, a bejárati rész is be lett csukva, létrehoztuk a központi fűtést és Dr. Jablonkay István szakértő keze alatt a gyűjtemény is szépen fejlődött, több alkalommal átalakította, bővítette a kiállítás anyagát. Így a Kereskedelmi Múzeum kihelyezte az általa korábban megvásárolt Vermes féle solymári vegyesbolt berendezését, amit külön szobában helyeztünk el. A solymári régi gyógyszertár lebontása után annak múlt századi berendezését is a Múzeumnak ajándékozták.

Az udvaron külön helyet kaptak a temető legrégibb értékes sírkövei, melyek az újratelepülés idején idejött lakosság temetkezési stílusjegyeit viselik. Itt vannak a község föld alól előkerült régi vízvezeték csövei, a templomtéri volt vízvezeték kifolyó medencéje, egy régi római szarkofágból készült kútkáva és számos ókori és középkori régészeti emlék.

A termekben a solymári ásatások során előkerült kisebb tárgyak, valamint különféle eszközök és felnagyított, a község múltját bemutató fényképek vannak.

A helytörténeti Társaság kezdeményezésére, Hamvas Márton javaslata alapján jött létre a Solymári Helytörténeti Alapítvány, melynek elsődleges célja a Solymárról szóló kiadványok megjelentetése, valamint a Várhegyi romok konzerválása. Az alapítvány gondozásában jelent meg a kilencvenes évek elején a szerző “Solymár Története és Néprajza” c. munkája, Kelemen Istvánné “Liedgut des ungarndeutschen Dordfes Schaumar / Solymár”c. solymári német népdalokat feldolgozó munkája, Vácz József : “A solymári kegykép története” c. munkája s legutóbb Jablonkay Mária: Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára 628-as számú füzeteként a “SOLYMÁR Látnivalók” c. kiadványa.

Az elmúlt években kezdett hozzá az alapítvány az önkormányzat támogatásával a várhegyi romok konzerválásához és rendezéséhez. A cél a Feld István ásatása nyomán feltárt romok állagának megóvására és konzerválására a Műemléki Felügyelőség által készített terv megvalósítása.

 

<< Vissza