Művelődési ház felújítása
(1961)

 

1961-ig a Templom téren lévő Művelődési Ház tetőszerkezete már annyira tönkrement, hogy az épület helyenként beázott, egyes faszerkezeti részek el voltak korhadva, ezért a felújítása halaszthatatlan volt. Korábban a nagyterem színpada az épület Marcibányi utcai részén volt, ami nehezítette a közönség mozgását, viszont öltözőnek megfelelt a nagyterem melletti kisebb helység is. Ezért a felújítás során miután a nagy épület részen kicserélésre kerültek a rossz gerendák és új tetőhéjazatot kapott az épület, a színpad is átkerült a jelenlegi helyére. A Marcibányi utcai oldalsó helyiség, ami valamikor nyitott nyári terem volt, nagyteremmé lett kialakítva, ahonnan táncrendezvények esetén a vendégeket el lehetett látni. Annakidején a művelődési ház fő funkciója a rendszeres különféle táncrendezvények szervezésével merült ki.

Ekkor Karall Mátyás volt a művelődési ház félállású igazgatója. A pénztárosi feladatokat Havasi Ferenc látta el másodállásban, ugyancsak másodállású pedagógusok voltak a különféle szakkörök vezetői.

A nagyterem belső átalakítása szépen sikerült, fehérre kimeszelve és mázolva, új parkettával megnyerte a közönség tetszését. Ugyancsak jól mutatott az onnan három lépcsőfokkal magasabban fekvő un. zöld terem ( a zöld műanyag padló adta a nevét ) , melynek kifestését Bozoki István szobafestő társadalmi munkában vállalta, amit Karall Mátyás igazgató, köszönettel elfogadott.

Pár nap múlva megjelent hivatalomban Karall Mátyás és elmondta, hogy Bozoki István, aki mellesleg templomfestő is volt, milyen módon festi a zöld termet, nézzem meg, mert ő nem meri egyedül vállalni ezért a felelősséget, ugyanis a festőművészethez nem ért. Mondom, hogy ezekhez a művészeti irányzatokhoz, én sem értek, de azért elmentem vele megnézni Bozoki István munkáját.

Kiderült, hogy a nagyméretű terem mennyezete freskószerűen majdnem kész állapotban van, csodálatos virág kompozíciókkal, a lámpák helyei díszes keretbe foglalva, a közötte lévő területeken vízesés, nápolyi tájkép stb. voltak. Az oldalfalakat is hasonló módon akarta kifesteni.

Mondtam Karall Mátyásnak, mivel ez művelődési ház, és tudom, hogy az ilyen művészeti dolgokba a felső szerveink mennyire beleszólnak, a művészet vagy a giccs kérdésébe én sem tudok beleszólni, kérdezze meg a járás művelődési osztály vezetőjét, a szakmai felügyeleti szervét. Az ügyben a járási vezetők sem mertek nyilatkozni, hanem a megyei tanács művelődési osztályához fordultak segítségért, akik kiküldték a képzőművészeti referensüket, Dániel Kornál festőművészt.

Amikor a művész megjelent, meglátta Bozoki István és társa munkáját (mert ketten dolgoztak) kereken kijelentette, hogy ez nem maradhat a művelődési házban, hanem csak fehérre meszelt fal. A nagyterem az megfelel, oda csak egy címert szabad a színpad felett elhelyezni. De elbeszélgetett Bozoki Istvánnal, kérdezte hól tanult festeni, dicsérte a keze munkáját, mert tökéletes volt az, amit csinált, csak ebben a teremben ez nem való. Bozoki Istvánnak egy perc sem kellett, nekiállt egy vödör mésszel és ecsettel és a majdnem kész plafont elkezdte átmeszelni.

Nem telt bele azonban egy fél év, amikor Karall Mátyás ismét megjelent és kérte engedélyemet, hogy taxit használhasson, mert a megyei tanácstól vagy tíz - húsz (már pontosan nem emlékszem) festményt kapott a művelődési ház részére, keretekkel együtt és azokat akarja elhozni. Ezek a képek különféle témájúak voltak, de különösen egy volt köztük, amit nem tettem volna ki oda, ahol állandóan szem előtt van. Ha jól emlékszem Vörös Fal volt a kép címe. A kép mintegy 80 %.- át egy téglafal töltötte ki, melynek oldalára egy arra osonó ember árnyéka esett. A látvány lehangoló volt. Megnéztem a kép hátulját is, hátha rajta van az alkotójának neve, mert elöl nem tudtam elolvasni. Dániel Kornél volt a művész. Bennem meg felmerült a gyanú, hogy olyan képeket vett meg a megyei tanács a művelődési házak részére, - gondolom a képzőművészeti referensük ajánlatára-, amelyeket más halandó személy nem hajlandó megvásárolni.

 

<< Vissza