Kempelen Tünde művelődési ház igazgató és a Solymári Zenei Hetek

Kempelen Tünde személyében 1976 év elején egy agilis, képzett művelődési ház igazgatót kapott a község. Karvezetői képesítésével komoly segítséget tudott adni a solymári férfikórusnak is, mert több alkalommal vezényelte a hangversenyüket.

1977. május 22.-én, indította be a “Solymári Zenei Hetek” hangverseny sorozatot, melyben egy hónapon át minden hétvégén különleges zenei esemény színhelye volt a solymári Apáczai Csere János művelődési ház nagyterme, vagy éppen a szabadtéri színpada. Külön hangverseny volt a különféle kórusoknak, ismert művészek közreműködésével opera előadásokat rendezett, zenekari hangversenyeken messzi vidékről neves zenekarokat hozott Solymárra. A művelődési ház udvarán fúvószenekari találkozókat rendezett. Több alkalommal a magyar rádió Solymárról közvetítette a “Ki nyer ma” c. népszerű műsorát.

Az ünnepi hangulatot emelte a Szokolay Sánd or zeneszerző által, erre az alkalomra komponált fanfár szignálja, amit a templomtoronyból játszott el négy kürtös messze hangzóan, minden előadás előtt.

A Solymári Zenei Hetek eseményeiről a sajtó rendszeres kritikákat közölt, melyek zömmel dicsérő jellegűek voltak. Különösen nagy sikerük volt a solymári romai katolikus templomban rendezett, országos hírű művészek közreműködésével tartott hangversenyeknek.

Kempelen Tündé nek a kitűnő rendezvény szervezés mellett a község szempontjából két nagy hibája volt. Az egyik az, hogy ő csak az előadás megfelelő színvonalú megrendezéséért érezte magát felelősnek, amit meg is valósított.

A közönségszervezést nem tartotta feladatának, és erre nem is lehetett rávenni, hogy Solymáron is megfelelő közönségszervezést végezzen. Készíttetett ugyan plakátokat, de azokat Budapesten, a Moszkva tér környékén lehetett látni, Solymáron azonban ilyeneket nem nagyon helyezett el. Annak idején a solymári PEMŰ - üzemében mintegy 3000 ember dolgozott, akik több mint száz brigádot alakítottak, melyek feladatuknak tartották, hogy különféle kulturális rendezvényeken is részt vegyenek. Ezek részére azonban meghívót nem küldött, még a vállalatnál sem helyezett el plakátot, s így utólag vették a helyi dolgozók tudomásul, hogy milyen sikeres rendezvény volt a művelődési házban. Ugyanakkor Budapestről mintegy 10 - 15 fő néző jött el és a nézőtér rendszeresen üresen kongott. Természetesen üres maradt a jegypénztár is, de azért a megjelent művészeknek a gázsit ki kellett fizetni.

Nem sikerült őt rábeszélni, hogy legalább a zenei hetek programját előzőleg egyeztesse a tanács vezetőivel, és pénzügyi tervet is készítsen ezekre, mivel a tanács volt a művelődési ház fenntartója.

Emlékezetes az 1979. évi járási felügyeleti vizsgálat, amikor megállapították, hogy teljesen szabálytalanul és meg nem engedhető módon, az egyik művésznek parókakésztési költséget számolt el és fizetett ki, egy másik szereplő - aki akkor éppen Berlinben szerepelt, kifizette a Berlin - Budapest retúr repülőgépjegyét.

Az akkori pártirányítás idején olyan utasítás volt érvényben, hogy az aktívan, rendeltetésszerűen működő templomokban nem szabad külső szerveknek templomi hangversenyt rendezniük. Ilyet csak olyan kijelölt, főleg műemlék templomban lehet rendezni, amelyek misézésre nincsenek igénybe véve. Amikor a Járási Pártbizottság megtudta, hogy Kempelen Tünde már két templomi hangversenyt rendezett a solymári katolikus templomban és egy harmadikat is szándékozik rendezni, 1979. május 28.-ra, neves művészek közreműködésével Pergolési: Zenemester című művének templomi előadását betiltották. Az előadást kénytelen volt a művelődési ház nagytermében megrendezni, melynek a felét a nagy létszámú zenekar foglalta el, s így közönségnek csak fél terem maradt, de ez is túl nagy volt az érdektelenség miatt.

Szerencsére a solymári zenei hetek rendezvényei anyagi vesztességét, a művelődési ház jelenlegi nyugdíjas klubja helyiségében lévő presszó után a Pest megyei Vendéglátó Ipari Vállalat által fizetett bérleti díj nagyrészt fedezte. Az igazgatónő férje, Miskolci Ottó azonban mindenbe beleszólt, s nagyon rossz tanácsadója volt. Mint már említettem rendezvények ideje alatt a presszó helyiség csak a művelődési ház belső oldaláról volt megközelíthető, s így a közönség részére büféként szolgált. Az utcai része csak akkor volt nyitva, amikor a házban nem volt rendezvény, illetve közönség.

Ebben az időben a Budai Járási Pártbizottságnak egy rettegett másodtitkára volt, Mógor Béla, aki a művelődési vonalért volt felelős. Ottjártakor Miskolci Ottó elpanaszolta, hogy kicsi a művelődési ház, kevés a helyisége és kérte, hogy a párt adjon pénzt a bővítésére. Elpanaszolta még, hogy a kevés helyiségből is egy nagytermet a vendéglátó ipari vállalat használ.

Mógor Béla azt válaszolta, hogy a párt pénzt a bővítésre pénzt nem tud adni, de azt elintézi, hogy a vendéglátó ipari vállalat a helyiségből kiköltözzön. Anélkül, hogy a községi vezetést megkérdezte volna, hogy milyen célból van ott a vendéglátó vállalat, pár napon belül megjelent a vállalat igazgatójával és olyan utasítást adott ki, hogy a vállalat mielőbb ürítse ki a helyiséget és adja vissza a háznak. Az igazgató az utasítást végrehajtotta, de ezzel megszűnt a művelődési ház bérbevétele, ami legalább olyan nagy összeget jelentett, mint amennyi állami dotációt kapott, és megszűnt a házon belüli büfé. Így a közönség is elszokott a művelődési házból.

Egy másik alkalommal, 1979. április 22.-én a férfikórus 10 éves fennállásának jubileumi hangversenyén a két első széksor a vendégek részére volt fenntartva. Korán érkeztem, de az első sor szélén láttam egyedül ülni Magyar Ferenc akkor népfront elnökét, aki a kórus alapításának vezető személyisége volt. Nem akartam egyedül hagyni és leültem melléje. Rövid beszélgetés után megjelent Horváth Ferenc, a PEMŰ igazgatója, a feleségével, akiket ugyancsak odainvitáltunk. Rövidesen megjelent Miskolci Ottó, és felszólította Horváth Ferencet, hogy üljön két sorral hátrább, mert ez a két sor a vendégek részére van fenntartva. A meglepett igazgató már-már felállt, amikor ottmarasztaltam, és csöndben megsúgtam Miskolci Ottónak, hogy ő hova menjen. Egyébként a sikeres hangverseny szünetében a beszélgetésünk során Magyar Ferenc megkérdezte Horváth Ferenc igazgatót, hogy mi a véleménye a kórus vegyes ruházatáról. Egyforma ruhában sokkal jobb hatást tenne az egész megjelenés. Horváth Ferenc vállalati igazgató a hangverseny végén bejelentette, a közönség nagy tapsa mellett, hogy a PEMŰ a férfikórus minden tagja részére egyforma öltönyt fog készítetni, s ezt az ígéretét rövid időn belül be is váltotta.

Miskolci Ottó tevékenységének a csúcspontja és egyben befejezése volt, amikor egyszer megjelent az irodámban és előadta tervét, amit most meg lehetne valósítani. Azt mondta, hogy mivel Solymárnak jelentős énekkultúrája van, sikerrel lehetne próbálkozni itt egy országos hangverseny terem építésével, amiben olyan nemzetközi méretű hangversenyeket lehetne rendezni, mint például Salzburgban vannak.

Javasolta, hogy erre megfelelő volna a Rózsika forrás fölötti terület, mert arra autóbusz is jár. Nemrég találkozott egy régi iskolatársával, Kornidesz Mihállyal, aki a MSZMP Központi Bizottságának művelődésügyi osztályvezetője, aki ebben az ügyben, biztosan fog segíteni. A közeljövőben iskolai osztálytalálkozón találkozik vele, ahol a kérését elő fogja adni. Azt válaszoltam, hogy biztos nem egészen gondolta át a dolgot, hogy egy 30 fős férfikórusra alapozva országos hangverseny-központot kíván építeni. Az ország évtizedek óta nem tudja megoldani a Nemzeti Színház építését s ilyen helyzetben teljesen reménytelen ilyen célra pénzt kérni. Másrészt nagyon nagy önbizalom kell hozzá, hogy egy 64-es autóbusz közlekedésre egy ilyen intézményt alapozzon, akkor, amikor a községnek sem szállodai, sem más szükséges infrastrukturális lehetőségei nincsenek. Ilyet lehetett létrehozni Salzburgban, ahol egy Mozart született, műemléki környezete és történelmi múltja nem is említhető Solymáréval együtt, és a hagyományos turista forgalma sokszorosan meghaladja a lakosságának a számát. Meg voltam győződve, hogy erről a tervéről letesz.

Egy hét múlva kitört a botrány. Az iskolatársának az osztálytalálkozón előadta “Solymár kérését” hogy egy országos hangversenyközpont építésére adjon pénzügyi támogatást.

A Párt központi bizottsága leszólt Cservenka Ferencné Pest megyei pártbizottság első titkárának, hogy mit is akar Solymár? - Mivel ő erről nem hallott, leszólt a Járási Pártbizottság első titkárának, mit akarnak Solymáron építeni? - A Járási Pártbizottság titkára leszólt Pazsa Imre községi pártbizottsági titkárnak, hogy mit akartok ti építeni? Pazsa Imre átjött a szobámba és kérdezte, tudok-e erről valamit? Elmondtam, hogy milyen őrült elképzeléssel állt elő Miskolci Ottó és én erre mit válaszoltam. Teljesen egyetértett velem, és visszafelé elindította a telefon válaszokat. De az első helyről azt az utasítást kapta, hogy sürgősen fejezzük be a kapcsolatot Miskolci Ottóval és Kempelen Tündével, mert a sok probléma, amit okoztak, a megengedett mértéket már régen túllépte.

Egyébként, amikor a művelődési házban lévő eszpresszó bezárásával megszűnt a művelődési ház külön bevétele, és a rendezvények költségét Kempelen Tünde már nem tudta előteremteni, az Óbudai Művelődési házzal közösen rendezte meg a solymári zenei heteket, melyek közül 1986-ban volt az utolsó solymári ilyen rendezvény. Utána Budapesten folytatódtak, majd, mint a XI-ik ilyen rendezvényt “Bárdos Lajos Zenei Hetek” címmel vitte tovább. Ezekre a Budapesten tartott zenei hetekre három alkalommal kapott a solymári férfikórus meghívást. Egyszer 1991 évben a Szovjet Kultúra és Tudomány háza dísztermében, majd 1994-ben, a Városmajori Gimnáziumban, s legutóbb 2001. április 30.-án a XXV. Bárdos Lajos Zenei Hetek Női és Férfikarok hangversenyére, a Magyar Kultúra Alapítvány, Budai várban lévő Corvin termébe. Mindegyik helyen igen magas színvonalú kórushangversenyen vettünk részt, országos hírű és külföldi énekkarok mellett.