“Szocialista Kultúráért” kitüntetés

 

1972. augusztus 20. -án a megyeházán tartott ünnepségen, legnagyobb meglepetésemre a Művelődési miniszter által adományozott SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT kitüntetést kaptam. Mivel nem vagyok művelődésügyi dolgozó, elgondolkodtam az eseten, hogy vajon miért adnak nekem ilyen művelődési elismerést.

A kérdést végig gondolva rájöttem az okára. Tulajdonképpen ugyanennek az ünnepnek az előestéjén avattuk a solymári helytörténeti gyűjteményt, melynek létrehozásában nagy szerepem volt.

Ugyanakkor adtuk át a felújított művelődési házat és az abban elhelyezett, a korábbinál négyszeres méretű könyvtárral.

Az előző évben készült el a felújított és duplájára bővített iskola. Ezeknek az intézményeknek a létrehozásában is jelentős szerepem volt.

A Hazafias Népfront és a megyei Művelődési osztály támogatásával évente rendezett községi krónikaíró mozgalomból aktívan veszem ki a részemet és az éves értékelésnél rendszeresen az első három díj valamelyikét kapom .

Ezek mellett rendszeresen támogatjuk a községben folyó régészeti ásatásokat, melyek ugyancsak a múlt megismerését, a közművelődést szolgálják.

Korábban megrendeztem a járási szinten is jelentős 700 éves Solymár kiállítást

A községben nemrég alakult férfikórus és hagyományőrző asszonykórus is szép sikereket ér el, melyhez a község megfelelő támogatást ad, ezeket nem hagyja magukra. Mindezeket figyelembe véve úgy éreztem, hogy nem véletlenül kaptam ezt a kitüntetést.

Két - három évvel később értesítést kapott a községi tanács, hogy Szentendrén a megyei művelődési házban tartandó augusztus 20- i ünnepségen Kelemen Istvánné solymári pedagógust fogják a Szocialista Kultúráért éremmel kitüntetni. Gondoskodjuk arról, hogy tanácsi vezető kísérettel, az ünnepségen részt tudjon venni. (Magam vittem el kocsival Szentendrére)

Csodálkoztam e kitüntetésen is. Hiszen Kelemen Istváné ra a solymári iskola vezetése nem jó szemmel nézett, vallásos beállítottságánál fogva, szinte naponta templomba járt, s ezt kifogásolták is.

Viszont zenetanári tevékenységével a solymári iskola úttörő kórusát olyan színvonalon nevelte, fejlesztette, hogy állandóan a megyei elsők között volt, és valójában a mai solymári énekkultúrát megalapozta.

Vezetője volt a solymári Hazafias Népfront férfikórusának, és megalakította a solymári Hagyományőrző Asszonykórust, mely együttesek országos szinten is helytállnak. Kiterjedt kutatómunkával Solymár község népdalkincsének felgyűjtésén és megmentésén fáradozik.

E kitüntetéssel kapcsolatban is keserű szájízt érzek, és gondolom ezzel a néhai Gréti néni is így volt. Úgy érzem, hogy ezeket az elismeréseket nem politikai munkával érdemeltük ki, hanem olyan tevékenységgel, ami a mindenkori politikai rendszerektől független, a lakosság és a kultúra érdekét szolgálta. És így volt vele Kelemen Istvánné is, aki a solymári német népdalkincs felgyűjtését és kiadását tovább is folytatta, és mint nyugdíjas a karmesteri tevékenységét, addig folytatta, amíg egészsége megengedte.

Ezt a kitüntetést mindketten csak egy alkalommal, a kitüntetési ünnepség utáni fogadáson viseltük. Gréti nénivel együtt mondhatom, hogy egyikünk sem olyan feltűnést kedvelő, hogy valamely kitüntetést nyilvánosan viseljen, de igen bántó az, hogy egy nem politikai, hanem kulturális tevékenységért adott elismerést, ha akarnánk, sem szabadna ma viselni, mert az alakja ötágú vörös csillag.

Egyikünk sem e csillag által jelképezett világrendért, hanem a községéért végezte a munkáját, s így igen elszomorító, hogy az érte adott kitüntetés politikai jellegű, és ennek esetleges viselése büntetést vonna maga után.

Az a véleményem, hogy Radnóti Miklósnak sokáig kellett volna élnie, mert a híres költeményét, melynek első sora “Oly korban éltem én e földön”c. Versét ugyancsak aktuális szöveggel folytathatta volna a hatvanas években, amikor e kitüntetést kaptuk, és most is, amikor e kitüntetés viseléséért megbüntetnének.

 

<< Vissza