Dr. Jablonkay István emlékére
( 1913 - 2000 )

 

Solymár helytörténetével foglalkozó munkában elengedhetetlen, hogy ne emlékezzünk meg dr. Jablonkay Istvánról, a tanárról, a Helytörténeti Múzeum igazgatójáról, aki egész életében, önzetlenül, a pedagógusi munkája mellett jóformán a teljes szabadidejét Solymár helytörténetének szentelte.

Vérbeli pedagógus családból származott. Szülei az első világháború után kerültek Solymárra. Édesapja Gr ä fl János Pesthidegkutról származott, s 1920. óta volt a solymári elemi iskola igazgatója. Édesanyja Jablonkay Mária délvidéki magyar családból származott. Az elemi iskolai bizonyít-ványomban az 1934. év végi beíratáskor még iskolaigazgatóként Gr ä fl János aláírás szerepelt, de az első osztály elvégzése után 1936. nyarán már Jablonkay János az iskolaigazgató aláírása. Az akkori politikai viszonyok hatására ő is kénytelen volt a korábbi németes nevét magyarra változtatni, s felesége jóhangzású magyar nevét vette fel. Mint elkötelezett pedagógus család, gyermekeiket is pedagógusoknak nevelték. Nagyobbik fia Pál, Solymár földrajza címmel készítette el bölcsészdoktori disszertációját. A munka teljes terjedelmében szerepel Solymár Története és Néprajza című, 1993. évben kiadott könyvben. Dr. Jablonkay István, gimnáziumi tanárként a második világháború alatti években a visszacsatolt Erdélyben, majd a második világháború után, a budapesti Petőfi Sándor gimnáziumban tanított.

Magam az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején ismertem meg, amikor a község vállalatai, intézményei által szervezett közös országjáró kirándulások alkalmával, mint idegenvezető vett részt. A nagy tárgyi tudásának, országismeretének köszönhetem, hogy e kirándulások során megismerhettem Magyarország azon területeit, melyekről korábban nem is hallottam. Igy bármilyen úticélú kirándulásra is került sor, mindig útba ejtett odafelé és hazafelé is, 2 -3 olyan műemlékileg, történelmi nevezetességűnek tekinthető helyet, arborétumot, amit közelről meglátva és ismertető előadásai utján a résztvevők hazánkra vonatkozó ismereteit erősen kitágította.

1966 tavaszán, Dr. Valkó Arisztid régésszel közösen irt levélben felhívta a figyelmemet arra, hogy az állami levéltárban fellelt okirat szerint 1266.-ban említik először Solymár nevét, tehát ez az év alkalmas lenne Solymár 700 éves fennállásának megünneplésére. A levelet ismertettem a végrehajtó bizottság ülésén, ahol olyan határozat született, hogy az év őszén megfelelő ünnepséget kell rendezni, mely alkalomra a község múltjára vonatkozó méltó kiállítást kell rendezni, melynek megszervezésével engem bíztak meg.

A határozatot közöltem dr. Jablonkay Istvánnal és egyben megkértem, hogy a kiállítás szervezéséhez adjon tőle telhető segítséget. Munkakapcsolatunk e kiállítás szervezése során kezdődött. melyhez a legtöbb segítséget tőle kaptam. Ismeretei segítségével, a község múltjára vonatkozó valamennyi írásos bizonyítékot megkereste a különféle levéltárakban, múzeumokban, különféle solymári vonatkozású diplomamunkákat kutatott fel és azokat bemutatás céljára kölcsönkérte. E dokumentumokat a visszaadásuk előtt lefényképeztem, s ezek adták az alapját a későbbiekben Solymár történetének a megírásához. Felkereste a solymári képzőművészeket, s tőlük munkájuk bemutatásához kért meg-felelő anyagot, amit szívesen bocsátottak rendelkezésünkre. Közreműködése nagyban hozzájárult a kiállítás rendkívüli sikeréhez.

Az ünnepség és a kiállítás bezárása után az összegyűjtött nagymennyiségű anyag megőrzésére egy Helytörténeti Múzeum létesítésének a gondolata merült fel, melynek megvalósítása érdekében minden követ megmozgatott.

1970. karácsonyán lakására meghívta a község azon, különféle pozíciókat betöltő vezető embereit, akik tudomása szerint a helytörténetet szívügyüknek tekintik és megalakította a Helytörténeti Társaságot. A Társaság vezetőjének Dr. Jablonkay Istvánt választotta meg. Fő feladatának egyrészt egy Helytörténeti Múzeum létesítését, másrészt Solymár történetének megírását és kiadását, valamint más helytörténeti művek kiadását tűzte ki célul. A solymári vár feltárása és a romok konzerválását is megvalósithatónak tartotta.

Dr. Valkó Arisztid régésszel az akkor elkezdődött téglagyár építés helyszínét bejárták és római kori temetkezés nyomait fedezték fel, amit bejelentettek a Magyar Nemzeti Múzeumnak, amely azonnali lelet-mentőásatásba kezdett, s ezek eredményeképpen a gyár leendő helyén egy 150 sírból álló romai temetőt, valamint a közelben egy jelentős avar temetőt tártak fel. Ezek a feltárások jelentősen kibővítették Solymár múltjára vonatkozó ismereteket.

Amikor a községi tanács részéről a Pilisvölgye MGTSZ-el közösen megfelelő épületet tudtunk biztosítani egy Helytörténeti Múzeum céljára, minden erejét E Múzeum berendezésére fordította. A Múzeum 1972. augusztus 20-án került ünnepélyes keretek között felavatásra, s igazgatójává dr. Jablonkay Istvánt neveztük ki, aki szakszerû fejlesztését, gondozását, az érdeklődőkkel való ismertetését, fáradságot nem kímélően a 2000.-ben bekövetkezett haláláig végezte. E munkájába bevonta családját is, s igen jelentős segítséget kapott Mária nevű leányától, aki ugyancsak pedagógus és a solymári általános iskolában tanítja földrajzra diákjait.

A hetvenes évek elején a budapesti Petőfi gimnázium diákjaival a solymári Várhegyen a második világháború elején félbeszakadt ásatások folytatását kezdeményezte, és szabad idejükben a várból kikerült, a helyszínen megtalálható kövek összegyűjtését végezték, elősegítve egy későbbi konzerválási munkát. Különféle hivatalos szerveknél történt sürgetésére megindul a solymári vár újabb ásatása a Magyar Nemzeti Múzeum részvételével.

Mint a helytörténeti társaság vezetője a múzeum létesítése utáni első évek október havában a Múzeumi Hónap keretében a községben ünnepi előadásokat, neves művészek közreműködésével a templomban és a művelődési házban hangversenyeket rendezett, nagy közönségsikert aratva.

A rendszerváltás után 1990. május első vasár-napján a Solymári Férfikórus és a Helytörténeti Társaság összefogásával, az országban az elsők között újraindította a Hősök Napjára való megemlékezést, melynek keretében, méltóan ismét megrendezték a két világháború áldozatainak emlékére a Hősi Emlékmű koszorúzását. Az első alkalomal a Helytörténeti Társaság tagja, Magyar Ferenc mondott nagyhatású beszédet. Azóta ez a koszorúzási ünnepség újból hagyománnyá vált a községben, s egyre emelkedettebb körülmények között kerül évente megrendezésre.

1992. évben, Hamvas Márton helytörténeti társasági tag javaslatára létrehozza a Helytörténeti Alapítványt, melynek első célja Solymár Története és Néprajza c. a Helytörténeti Társaság égisze alatt készített munka, kiadása, valamint más községi jellegű művek megjelentetése. Másik célja a solymári vár romjai konzerválásának végrehajtása. Mint az alapítvány kuratóriumának elnöke a kitűzött feladatok első részének a megvalósulását még láthatta, azonban a munka befejezését halála miatt már nem érhette meg. Az elkezdett munka folytatását és befejezését az utódaira hagyta.

Solymár nagyközség Önkormányzata 2000. évi Hősök napi megemlékezésen Solymár díszpolgára kitüntetést adományozta részére

 

<< Vissza