Bajcsy Zsilinszky utca építése

 

Az 1949. évi nagy viharkár után már felmerült, hogy a község központi útvonalát megfelelően ki kell építeni, ha közlekedni akarunk. Tulajdonképpen ez az utca a község központi útja. A tengelyén végignézve látjuk a község központját, a 200 éves katolikus műemlék templomot. A huszadik század elején az utcát a közepén mintegy 2 méter széles, kőburkolatú árokkal látták el, melyen bárhol lehetett kocsival átmenni és végigmenni is. Mivel az út mindkét oldalán kocsiút volt s ez az ároknál magasabban feküdt és az árok irányában lejtett, eredetileg a céljának meg is felelt. Az utcának az volt a baja, hogy a Mátyás király utca felőli vége igen meredek volt, azon lovas kocsi üresen is csak nagy nehezen tudott felmeni. Éppen ezért az utca átmenő forgalma nem is volt túl nagy, s inkább nyugat - keleti irányban, tehát lefelé működött.

Az sürün megismétlődő esőzések, és különösen az emlékezetes 1949. évi zivatar, erősen tönkretette az utat, és sok helyen teljesen elvitte az árok kőburkolatát is úgy, hogy különösen a meredek részén nagyon mélyen kimosott árok keletkezett, ami a forgalmat lehetetlenné tette. Ehhez járult még az is, hogy 1954.-ben az utcában megépült a vízvezeték második szakasza, a Templomtértől a Mátyás király utcai vendéglőig, melynek árka ugyancsak leülepedett és akadályozta a forgalmat. Ebben az időben a járási tanács útfelújítási keretet kapott, melyből Kozma László akkori tanácselnök, összeköttetései révén a solymári tanács részére is igényelt útépítés céljára. Kivitelezési kapacitásunk volt, amivel annakidején kevés község rendelkezett, még a más községeknek adott és ott kivitelező híján megmaradt felújítási pénzből is vállaltunk összeget felhasználásra, ebből is részesültünk. A felső szerveink szívesen vették, ha egy-egy község megmaradt felújítási pénzének felhasználását más község segíti, mert nekik sem volt érdekük, hogy a pénzügyi terv ne teljesüljön.

Még 1955-ben Csomay Ödön volt községi főjegyzőt visszacseréltük gazdálkodási előadónak Budaörs községgel, ahova viszont visszaadtuk, ugyancsak gazdálkodási előadónak az ő korábbi főjegyzőjüket, Soltész Zoltánt. Csomay Ödönnek még a háború előtti időből ismeretsége volt a jászladányi Székely Mihály kubikos brigádvezetővel, aki a felkérésre nagyon szívesen szervezett egy kubikos brigádot, amivel Solymárra jött dolgozni. Ilyenformán egy szakszerű munkához értő kivitelező gárdával rendelkeztünk, amelynek elszámolását viszont a gazdálkodási dolgozóinkra bíztuk, s így ez külön költséggel nem járt. Mentesültünk viszont egy idegen kivitelezőnek fizetendő felvonulási költség fizetése alól is.

Felhasználtuk a helyi lehetőségeket, így a Zsíroshegy alján lévő két kőbánya meddőhányójából annyi követ szállíthattunk útépítés céljára, amennyire csak szükségünk volt. Itt csak rakodási és szállítási díj merült fel. A szállítást meg a helyi parasztsággal való megbeszélés alapján saját fogatukkal társadalmi munkában vállalták. A Bajcsy Zsilinszky út mindkét oldalán betonszegélyt kapott úgy, hogy a jobb oldalán a szegély egy teknő alakú esővíz csatorna egyik oldalát képezte, míg a másik oldalán is hasonló betonfal létesítése után vasbeton lapokkal lefedtük a csatornát, ami egyben betonjárdát is képezett. E csapadék csatorna vezette le a Templomtéren összegyűlt esővizet a Mátyás király utcai oldalon még 1916-ban épült csatornába. A két betonszegély közötti útterületen helyi mészkő alapú aszfalt utat építettünk, ami 1957. évben készült el. Komoly probléma volt a meredek feljáró (Szuszogó) építése, mert itt erősen le is szűkítette az utat a határoló két kőkerítés, amelyeket támfal alappal át kellett építeni. Egyben meredekségét is csökkenteni kellett úgy, hogy a felső részen több mint egy méterrel süllyesztettük a meglévő út szintjét s ezzel a lejtő meghosszabbodott, de lankásabb lett.

Ezt az útépítést a lakosság vegyes érzelmekkel fogadta, talán irigységből, vették rossz néven, de a lakosság nagyobb része tudomásul vette, hogy a legcélszerűbb volt az útépítést éppen a község központjában kezdeni, ahol a vízkár az átjárást már teljesen lehetetlenné tette.

 

<< Vissza