Amikor a hetvenes évek első felében elkészültek a PEMŰ lakótelep első lakásai, és elkezdődött a lakások kiutalása, sürgősen szükségessé vált az utca elnevezése, hiszen a kiutalásra is be kellett írni az utcát és házszámot, de még inkább szükséges volt a lakcím bejelentkezéshez, és a személyi igazolványba való bejegyzéshez. Ebben a kérdésben kellett soron kívül határozatot hozni a Végrehajtó Bizottságnak, hogy ne hátráltassuk a bejelentkezéseket.

Nem sokkal ezen idő előtt, a Népszabadság egy vasárnapi számában szenvedélyes írás jelent meg, mely szerint Solymáron a tanács igen antiszociális ügyintézést végzett egy szociálisan rászoruló családdal szemben. A cikk Váci Mihály neve alatt jelent meg. Az újságot elolvasva, nem ismertem az ott szereplő család nevét, de az újságban szereplő utcanév sem volt Solymáron.

Hétfőn reggel megjelentek a hivatalomban a járási tanács, a megyei tanács, a megyei pártbizottság valamint a népi ellenőrzési bizottság kiküldöttei, hogy a Népszabadságban megjelent írás állításáról meggyőződjenek, és a felelősségre vonás iránt intézkedjenek. Mikor az esetet vizsgálták, kiderült, hogy ilyen nevű család Solymáron nincs, de az említett utca sem létezik. A vizsgálat során megkérdezték Váci Mihályt is, hogy adja meg a forrást, hogy minek alapján írta a tanácsi apparátust erősen elitélő cikket. Váci Mihály elmondta a vizsgálatot végzőknek, hogy egy fiktív esetet irt le, de ehhez, az ügyhöz, ami valójában előfordulhatott volna, sőt sok esetben elő is fordult, egy létező községet is meg kellett nevezni, és ez véletlenül Solymár volt. Elnézést kért, hogy Solymárt ilyen kellemetlen helyzetbe hozta és az ügy kivizsgálását végző szerveknél is sajnálkozását fejezte ki, hogy komolyan vették a leírtakat, és vizsgálatot indítottak.

Én Váci Mihály nevét ekkor még csak nem régen ismertem meg, amikor levelező tagozaton tanultam és érettségi vizsgát tettem. Az akkor megismert verseit nagyon szimpatikusnak tartottam, és meg is szerettem. Az ominózus vizsgálat, amely, ha valós esemény lett volna, engem igen kellemetlen helyzetbe hozott volna, részemről, az íróról kialakult véleményemet erősen megingatta, s a vele szemben magamban megfogalmazott kívánságokat ide nem írom le.

Az eset után nemsokára hallottam a rádióban, hogy Váci Mihály, a vietnámi riportútján az ottani hadiesemények során meghalt.

Az említett rossz kívánságokra gondoltam, de megnyugtattam magam, hogy azért ilyen véget nem kívántam neki.