A Pacsirta utca és Dózsa György u. közötti út terve

 

A vonatkozó előírások szerint csatornát csak közúton szabad építeni, hogy a szükséges tisztítás elvégzéséhez a csatorna aknákat meg lehessen közelíteni. Ennek érdekében a PEMÜ-ből érkező csatornát részben a Párkány utcán vezették végig, majd ott folytatólag, az árok jobb oldalán tovább vezették a Pacsirta utcáig, ahol átkerült a Pacsirta utcai oldalra s onnan a jelenlégi Meinl üzletház mellett a Béke utcai kerteken át a tisztítótelep irányába. A Dózsa György és a Pacsirta utca vége közötti, a József Attila utcai házak kertje alatt egy utcát kellett volna nyitni, a megépült csatorna vonalában, hogy azon az utcán át a csatornanyílásokat meg lehessen közelíteni.

Ez az utca tulajdonképpen a József Attila utcai telkeknek az északi oldalán való megközelítését, sőt beépítését is lehetővé tette volna. Ezért is írták alá az utca lakói, hogy hozzájárulnak az út céljára szükséges terület lejegyzéséhez, mert ezzel egy beépíthető lakótelekhez jutottak volna. (Igaz, nem szeretnék egy ott épülő házban lakni.) Csak egy tulajdonos, a Dózsa György utcai ház tulajdonosa nem járult hozzá az udvarán létesülő utca megnyitásához, érthető okoknál fogva. Ilyenformán a Víz és Csatornamű Társulat az út kialakításához nem is foghatott hozzá.

Amikor kiderült, hogy a rendelkezésre álló pénz nem fedezi, a tisztítótelep befejezéséhez szükséges összeget, a Társulat sem törekedett e ház kisajátítására és csereképpen egy másik lakás építésére.

Ezt a kérdést később a vízügyi hatóságok sem szorgalmazták, s így ez lassan feledésbe merült.

 

<< Vissza