Emeletráépítés az óvoda épületére

 

A Ratkó korszak hatásaként a gyermeklétszám rohamos növekedése komoly problémát jelentett az iskolának. Így a művelődési ház termeit is igénybe kellett venni tanításra. Csakhamar kiderült, hogy helyes volt annakidején a döntés, amikor az átépített óvodára teherbíró födémet tettünk, mert kézenfekvő volt a megoldás, az egész épületre emeletet építeni.

Ezt megelőzően azonban a lebontott régi tűzoltó szertár területére, az óvoda épületéhez csatlakozóan 600 adagos korszerű konyha, valamint ugyancsak az átépített óvodaépület éttermi részéhez csatlakoztatva egy megfelelő méretű ebédlő épült, ahova a konyhából átadó ablakon keresztül adták ki az ebédet. Ez a megnagyobbított ebédlő helyiség szolgált az iskolai napközi otthon céljára is.

Miután a megfelelő összegű pénzügyi fedezetet biztosítottuk, 1978. évben sikerült az óvoda épületére emeletet építeni, melyhez fel lehetett használni az eredeti épület tetőszerkezetét. Az emeleti részhez két lépcsőház épült, mert részben az emeletre is került két óvodai terem és három iskolai tanterem, viszont szükséges volt az udvar kettéválasztása, hogy az iskolások és óvodások ne keveredjenek össze. Az emeleti folyósót úgy építettük, hogy az iskolai, illetve óvodai rész közötti folyosói válaszfal áthelyezésével bármelyik részt a szükségletnek megfelelően csökkenteni vagy növelni lehetett, s ezzel a tantermek száma az egyik oldal rovására a másik oldalon nőt.

Az épületkomplexum udvarának növelése érdekében megkerestük a Pestmegyei Moziűzemi vállalatot, hogy adja át a községnek iskolaudvar céljára a mozi Szabadság utcai végén lévő üres, elhanyagolt területet, amire a vállalatnak láthatólag nincsen szüksége. A vállalat e kérésnek szívesen helyt adott. Az átadott területet hozzákerítettük az iskolaudvarhoz, azért, hogy oda későbbi időpontban vagy KRESZ tanpályát, vagy tornatermet építsünk. Erre azonban anyagi nehézségek miatt nem kerülhetett sor.

A megépült emeleti rész átadási ünnepélye 1978-ban volt. Ehhez egy emlékezetes epizód fűződik. Az átadás napján reggel volt a hivatalos műszaki átadás - átvételi eljárás, majd utána az átadási ünnepség. Az ünnepségre meghívót kaptak az építésben résztvett alvállalkozó, tervező, a kivitelező műszaki vezetők, valamint a járási párt és tanácsi vezetők is. Mivel ez az átadási ünnepség a déli órákra volt tervezve, Baráth Károlyné iskolaigazgató a napközis konyhában egy szerény egytálas ebédet főzetett és egy pár üveg pezsgőt hozott, egy koccintás erejéig.

Az ünnepi formaságok után végigvezette a jelenlevő mintegy 15 embert az épületen, hogy bemutassa azt, majd meghívta őket az épület sarki termébe, ahol egy terített asztal várta a vendégeket. Amikor Köllner Ferenc járási tanácselnök, és Krasznai Lajos a Járási Pártbizottság első titkára a kb. 5 üveg pezsgőt meglátta, rosszallásukat fejezték ki, az ebéd meghívást visszautasították és elmentek. Baráth Károlyné erre a megnyilvánulásra nagyon megsértődött, és nem tudott az eset felett napirendre térni. Amikor a megmaradt vendégek, zömmel az építésben a munka nagyobb részét vállalók, elfogyasztották a feltálalt ebédet, a pezsgővel való koccintása került sor. Mikor a négy üveg pezsgőt a jelenlevők részére sikerült kiosztani, az ötödikkel a kezében mondta, hogy ezt a meghívott és eltávozott díszvendégeknek szánta. Ugyan már nem emlékszem pontosan a szavaira, (de ide biztosan nem illenek). Megbírálta őket, hogy képmutatók és nem hajlandók hozzájuk nem méltó munkásemberekkel egy asztalhoz ülni, de azért nem sajnálja a pezsgőt tőlük, és ezzel az üveget felbontás nélkül a legközelebbi öntöttvas radiátorhoz vágta úgy, hogy az ezer szilánkra tört. Az üveg sértetlenül maradt száját, a leplombált dugóval eltettem és sokáig őriztem a hivatali szekrényemben, azzal a szándékkal, hogy egyszer majd a leendő múzeumba, mint kuriózumot elhelyezem. De az sajnos eltűnt.

 

<< Vissza