A tanács fél telefonvonala, a telefonhelyzet javulása

A telefonálás a hetvenes években a nem is volt olyan egyszerű a tanácsházáról, vagy éppen máshonnan oda, ezért e cikk címében is fél telefonvonalról írtam. Ugyanis annakidején Solymár postahivatalán kézi kapcsolású telefonközpont volt, amely összesen 20 fővonallal rendelkezett. Ezek nagy része is a vállalatoké volt. Például az orvosi rendelőben nem is volt telefon.

Nyilvános telefon csak a postahivatalban üzemelt, ahonnan csak a posta nyitvatartási idejében lehetett telefonálni. Lakossági kérésre, hogy a postai időn kívül is lehessen a községből telefonálni, a posta a tanácsi vonalat ikerállomássá alakította át és az ott létesített fülkéből a nap bármely idejében lehetett a községben telefonálni.

Ez azonban ezt jelentette, hogy ha valaki a telefonfülkében telefonált, akkor a tanácsi hivatalt nem lehetett hívni, illetve onnan nem is lehetett telefonálni. Sokszor előfordult, hogy ha sürgős telefonálásra lett volna szükség a hivatalban, hogy megkértük a fülkében telefonálót, hogy fogja a mondanivalóját rövidebbre. Akkor ugyanis a telefonálás még olcsó volt, és sokan ezt kihasználva, a beszélgetést nem tudták abbahagyni.

Ez az állapot csak 1983-ban változott meg, amikor 400 vonalas konténer központot szereltek fel a posta udvarán, melyből az összes közületi szervet, és mindazokat a vállalkozókat, akik a lakossággal álltak kapcsolatban, el lehetett látni telefonnal.

Ennek a bővítésnek azonban előzménye volt Ebben az időben épült a PEMŰ lakótelepe. A PEMŰ menetközben az építkezést átadta az OTP-nek, mert annak e feladat elvégzésében nagyobb rutinja volt és feladatkörébe is tartozott a lakásépítés és értékesítés.

Mivel a rendezési terv szerint még volt beépíthető terület, és a PEMŰ dolgozói körében csökkent a lakások iránti igény, az Ipari Minisztérium jelentkezett 40 db lakás építése iránt, mégpedig az annak idején megnyitott nagyegyházi külszíni szénbánya, Budapesthez kötődő dolgozói részére, azzal a feltétellel, hogy ezek a lakások kapjanak telefont.

Tekintve, hogy erre semmiféle lehetőségünk nem volt csak úgy járultunk hozzá a lakásépítéshez, ha a minisztérium anyagilag hozzájárul a község telefon ellátásának javításához. Erre a célra az Ipari Minisztérium 2 millió forintot adott, amelynek segítségével már meg lehetett valósítani a postahivatal mellett egy új 400 állomásos konténer központ telepítését, és onnan három irányban telefon fővezetéket létesíteni a községben.

Ebből a pénzből építtettük meg a Mátyás király úton végig, a Bajcsy Zs. utcán át a Templom térig, valamint a lakótelep irányába a tartalék vonalakat is elbíró telefonhálózatot, hogy a község későbbi telefonbővítését lehetővé tegyük. A telefonközpont ugyanis a teljes összeget a legolcsóbban úgy kívánta felhasználni, hogy a 400 állomást a lakótelep lakásainak ellátására fordítja és a község ekkor semmiféle bővítési lehetőséget nem kapott volna. A község központ telefonellátásának kizárásához azonban nem járultunk hozzá, hanem kikötöttük, hogy a fennálló mintegy 2000 igénylő közül elsősorban csak a lakossági szolgáltatást végzők kaphassanak telefont.

A bővítésnek az volt az ára, hogy Solymár községet lekapcsolták a budapesti központból, és a vidéki Crossbar központra kapcsolták át, ami a Budapesttel való telefonálást lényegesen megdrágította.

Még egy lényeges probléma volt telefon ügyben. Ha volt is már telefon, és az ember felemelte a kagylót nem tudott mindjárt telefonálni, mert nem kapott vonalat. A meglévő hálózat annyira le volt terhelve, hogy sokszor órákig kellett tartani a hallgatót, amíg a búgó hang jelezte, hogy most már lehet tárcsázni. Ez csak a kilencvenes évek közepén változott meg, amikor a korszerűbb üvegszálas hálózatot kiépítették és a Crosbár központ helyett korszerű elektronikus kapcsolásút szereltek fel.