Kartotékos ingatlan-nyilvántartás

1979 májusában bejött a hivatalomba dr. Szebbellédy Lászlóné , a solymári vizmü társulat elnöke és megkért, hogy segítsek neki. Ugyanis most lesz 5 éves a vizmü társulat, és nagyon sok olyan telektulajdonos van, akik nem tagjai a társulatnak és az érdekeltségi területbe tartoznak. Különösen az üdülőterületen jellemző ez, mert nem ismerik az idegen helyen lakókat. Azt mondta, hogy a nyári szünidőben szeretne két nagyobb diákot alkalmazni, akiket megbízna ezeknek az ismeretlen személyeknek a kinyomozásával, mert most még utólag ki lehetne rájuk vetni a víztársulati érdekeltségi hozzájárulást. A diákok a helyszínen bejárhatnák a területet és kinyomozhatnák a tulajdonosok neveit.

Rövid gondolkodás után azt mondtam neki, hogy adja ide nekem ezt a két diákot, akiknek a segítségével az összes ismeretlen 100 %-os biztonsággal felderítjük. Ugyanis akkor jöttem rá, hogy milyen ügyesen lehet a Földhivataltól a napokban elhozott nyilvántartási lapokat felhasználni. Akkor már nemcsak a nyilvántartások álltak a rendelkezésemre, hanem a község új 1=2000 léptékű térképe is.

Megfelelő kartonokat szerkesztettem és kinyomtattam. A térkép alapján minden telekről felfektettem egy kartotékot, melyre felírtam az utca és házszámot, valamint az új helyrajzi számot. A diákokkal az említett nyilvántartási lapok alapján kitöltettem a kartonok további adatait, (a régi helyrajzi számot, a régi és új területet, aranykoronát, az ingatlan minősítését - telek lakóház, üdülőház- a tulajdonosok neveit és lakóhelyét) Ezután a kartonokat utca, házszám sorrendbe rakva, ráírattam, a kartotékok margójára, a víztársulati tagnévsor sorszámát. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy amelyik kartonon nincs víztársulati tagnévsor sorszám, az nem tagja a társulatnak és nem fizet társulati érdekeltségi hozzájárulást.

A fizetendő hozzájárulás annakidején 6000 forint volt telkenként, több mint 3 millió forint utólagos kivetését végezhette el a társulat, aminek a befizetését a meglévő cím alapján határozatilag kérte. Egyedül egy személy emelt kifogást, illetve fellebbezet ezért, mert időközben eladta a telkét másnak. Ez a racionális és teljesen megbízható nyilvántartás nagy segítség volt a társulat részére.

Később a kartotékokat folyamatosan vezettük, a telekmegosztásokat átvezettük, az építési engedélyek kiadását, a tulajdonos változásokat, a telekkönyvezéshez szükséges adó és érték bizonyítványok kiadásakor is átvezettük, és ezzel egy év múlva további 1 millió forint nagyságrendű hozzájárulást lehetett kivetni az újonnan kialakított telkek után.

E nyilvántartó kartonok sokoldalú felhasználásának előnyét a munkánk során számtalanszor élveztük. Mert pl. az üdülőterületen építési engedély kérelem alapján meg kellett adni a szomszédok nevét és lakcímét. Ennek a beszerzése a tulajdonosok részéről nem is volt olyan egyszerű, mert ritkán találkoztak egymással a különböző helyen lakók, hogy ezt megkérdezhessék. A tanácsnál meg erre vonatkozólag - e kartonok nélkül - nem tudtak felvilágosítást adni.

Sokszor jöttek emberek olyan igazolásért, hogy 5-6 évvel ezelőtt befizették a villamosítási hozzájárulást, és ennek igazolását kérték, mert most akarják a villanyt bevezetni, és az elektromos művek, ezt kéri. Itt is, többször órák munkájával sikerült az évekkel ezelőtti könyvelésből megállapítani, hogy az illető fizetett-e. Viszont, ha a befizetéseket a kartotékokra feljegyeztük - ami meg is történt - ennek az előkeresése pillanatok műve volt.

Gyakran kerestek meg bennünket ügyfelek, hogy elkérjék a telkük helyrajzi számát, mert a földhivatalnál tulajdoni lap igénylése céljából erre szükségük volt. Ezt korábban a térképen való, legalább negyedórás kereséssel és azonosítással lehetett csak megtalálni, de a kartotékon, az utca és házszám sorrendben azonnal rendelkezésre állt.

A telek eladása esetén a földhivatal által megküldött határozat alapján a tulajdonos változást is fel lehetett tüntetni, ha azt korábban még nem tettük meg. Nem egyszer volt erre szükség, mert előfordult, hogy a rendőrség kereste a tulajdonost, hogy vagy betörtek a lakásba, amit a szomszédok jelentettek, vagy leégett az üdülő, de erről a rendőrség a tulajdonost nem tudta értesíteni, mert a tanácsnál ilyen nyilvántartás nem volt. A kartotékok további előnyével nem kívánom az olvasót untatni, mert még sokáig lehetne folytatni.

A Budapesten lakó, solymári telektulajdonosok nem egy alkalommal küldenek levelet, hogy az állandó lakcímük megváltozott. Ezt a változást ezekre a kartonokra felvezettük. A községben nincsen egy olyan általánosan használható más nyilvántartás, ahol az ilyen változásokat fel lehetne jegyezni, amit bármilyen szakigazgatási tevékenységhez fel lehetne használni.

Egy példát szeretnék még említeni, amikor aktuálissá vált a Hutweide és környéke üdülőterületének villamosítása, akkor egy körlevelet sokszorosítottunk, amihez a borítékokat a kartonok alapján címeztük meg azon utcák telektulajdonosai részére, akit a villamosítás érintett, és kb. félnapi munkával az egész szervezést megoldottuk, mindenki kapott értesítést, és minden érintett tulajdonost nyilvántartásba vettünk.

Amikor a nyugdíjazásom után, a nyilvántartást félretették, mert a vezetése hivatalosan nem volt kötelező, a Kerekhegy gázvezeték szervezését kellett elvégezni. Ekkor ott alkalmaztak egy embert, aki egész évi munkával csak mintegy 60 %-ban tudta az érdekelt telektulajdonosok neveit és címét megállapítani, mert erről a nyilvántartásról nem tudott.

Az Államigazgatási Szervezési Intézettel szoros kapcsolatban álltam, az önkormányzati rendszer bevezetésével, az egyszerűsítéssel kapcsolatos több megbeszélésre meghívtak, ott a vezetővel ismertettem ezt a nyilvántartást is. Nagyon racionálisnak és jónak minősítette, foglalkozott az üggyel a Petőfi rádió - melynek műsora hangszalagon ma is megvan,- valamint a Magyar Televízió is.

Az orránál tovább nem látó Haár József járási építési osztály vezető (régi ismerősöm, aki az 1954 évi sérelmét még mindig nem felejtette el) olyan véleményt adott, hogy ez a nyilvántartás a kötelezően előirt tervtárat nem pótolja, ezért bevezetését nem tartja indokoltnak. Az Államigazgatási Szervezési Intézet vezetője, akivel kapcsolatban voltam és e munkámat ismerte, akkor ment nyugdíjba. Az utóda, egy fiatalember, aki a számítógépek bevezetésén munkálkodott, kartotékos rendszerrel nem értett egyet, mert csak számítógépes ésszel tudott gondolkodni. De 1980-ban a számítógép csak a jövő ígérete volt, ami 12 év után kezdett általánossá válni az önkormányzatoknál. Ez alatt az idő alatt az említett módszerrel a munkát óriási módon egyszerűsíteni, meggyorsítani lehetett volna, és lett volna lehetőség a számítógépparkot miről feltölteni. Mert a mai számítógépek sem tudják megadni azt a segítséget a községi munkához, amit e kartonok jelentettek. (Legalábbis ilyen program tudomásom szerint még nem készült.)