Kenyérgyárellátás

Az egyéni gazdálkodás megszűnése után lassan megszűnt a házi kenyér készítésének szokása is. Egy ideig működött ugyan még Solymáron a Mátyás király u. 41. számú ház helyén a Ferencvárosi Malom lisztcseretelepe, ahol a tsz. tagok a kenyérgabonájukat becserélhették lisztre. De rövidesen ez is elvesztette a rentabilitását. A steersütést végző pékségek is megszűntek, a kemencéket lebontották.

Az emberek gyorsan áttértek a boltban vásárolt kenyér fogyasztására.

A hatvanas évek elképzelt szocializmus építésének idején az állam igen erősen dotálta a liszt árát, hogy a kenyér árát alacsonyan tudja tartani, hogy azt az emberek könnyen megvehessék és lássák a szocialista gazdálkodás főlényét. Sokan annakidején ezt ki is használták. Lassan sokkal több kenyér fogyott, mint korábban, amikor házi sütés volt. Az emberek mindennap megvették a frissen sült, olcsó kenyeret, a szikkadt kenyeret már nem ették meg, hanem az állatokkal etették fel, hiszen másnap reggel megint olcsón kaptak friss kenyeret. Amikor a községi pékek nem győzték már a sok kenyér sütését. Pilisvörösváron körzeti kenyérgyárat építettek, ahonnan a környék községeit is ellátták a kenyérrel, zsemlével, valamint kifli féle péksüteménnyel.

Propagandával nem lehetett az embereket az olcsó kenyér vásárlásáról és az állatokkal való feletetéséről lebeszélni, s mert az állam sem bírta tovább ezt a nagyarányú dotálást, lassan emelkedni kezdett a kenyér ára s közeledett a valóságos értékéhez, a gabonatermelés és kenyér előállítás költségeihez. Ekkor az emberek már maguktól a leszoktak a felesleges kenyér vásárlásáról és pazarlásáról-

Solymár lakosságának kenyér ellátásában, 1973 évben új szakasz kezdődött. Ekkor avatták fel Pilisvörösváron az új körzeti kenyérgyárat, melyből a környék 8 - 10 községének üzleteit látták el naponta friss kenyérrel. A gyártott kenyérfélék választéka, a korábbi pékségekhez hasonlóan 1 kilós fehér kenyér, zsemle és kifli volt. Ezzel megszüntették Solymár utolsó pékségét is, mely Posovszki Jakab pékmester keze alatt működött, és a község üzleteit látta el kenyérrel és péksüteménnyel.

Amikor Posovszki Jakab az ötvenes évek kezdetén hazajött a szovjet hadifogságból, és a községnek is szüksége volt a pékség munkájára a tanács a régi üzemében lévő zöldkeresztes rendelőt megszüntette, illetve tevékenységét az orvosi rendelőbe tette át. Posovszki Jakab elkezdte a kenyér üzemszerű gyártását, amit az üzletekbe szállított ki. Korábban főleg zsemlét meg kiflit készített, mert az emberek legtöbbje odahaza előkészített kenyértésztát vitt a pékekhez steer sütésre. Ezidőtájt azonban a házilagos kenyérkészítés szokása, a tsz. szervezéssel párhuzamosan erősen lecsökkent, s így szükséges volt, hogy az üzletekben vásárolhassanak kenyeret az emberek.

Posovszki pék felesége időközben hazaszökött a lányával Németországból és ugyancsak beállt segítőnek a pékműhelybe, ahonnan annakidején a községben a legjobb kenyér került az üzletekbe. A tanács a védőnőnek csak 1956. után tudott lakást adni, s így a család visszakaphatta a teljes épület tulajdonjogát.

A solymári Posovszki pékség korábban a környék legjobb péksége hírében állott s a lakosság szívesen vette az általa sütött kenyeret, aki ennek érdekében a feleségével együtt éjt nappallá téve dolgozott. A tucatnyi solymári pékség közül neki volt a legjobb, emeletesre épített, fatüzelésű kemencéje. A nyugdíj korhatárt már messze meghaladta, mikor kénytelen volt a saját üzemét bezárni és ő is átment a Pilisvörösvári új üzembe dolgozni, ahol minden gépesítve volt, a kemencéje automatikus, folyamatosan sütötte a kenyeret és a zsemléket az egész környék részére, aminek a szállítását több autó végezte a környék üzleteibe.

A solymári pékségek múltjához tartozik, hogy itt tulajdonképpen kevés ember vette üzletben a kész kenyeret. A lakosság zöme a saját termésű búzából őrölt lisztből, vagy éppen vásárolt lisztből saját maga készítette a kenyértésztát, amit a naponta két műszakban, reggel és délben felfűtött kemencékben, steer sütés formájában, pénzért végeztek.

A teljesség igénye nélkül az alábbi pékségekre emlékszem az 1940-es évek végefelé:

Enczmann Ádám péksége a Kálvária utca és Hősök utca sarkán,

Posovszki Jakab péksége a Hősök utca 20 számú házban,

Ringler Bernát péksége a Bajcsy Zsilinszky utca 24 számú házában,

Juraszek - Rettegi Géza pékség, a Dózsa György utca 2 sz. házban.

Sieszl pékség a József Attila u. 35 sz. házban.

Ritter József péksége, a Hősök u. 24 sz. házban,

Taller Bernát péksége a Mátyás király u. házban, a Bajcsy utcával szemben.

Valamennyi pékség udvarán egy jókora kazal rőzse volt felhalmozva, mert ezzel fűtötték fel a kemencéket. Ezt a felfűtést olyan időben kellett elvégezni, hogy mire az asszonyok hozták a 6 - 8 kilónyi kenyérhez szükséges, két szakajtóban a kelesztett tésztát, egyídőben lehessen azt bevetni, hogy egyszerre süljön ki.

Legtöbbször a kenyértészta mellett még egy kisebb tésztát is hoztak, amit olyan 50 - 60 cm. átmérőjűvé nyújtottak ki és ebből sült ki a kenyértészta kemencébe kerülése elött, a közkedvelt lángos, aminek a kisütését az asszonyok megvárták. És itt jön a pékségeknek egy “nagyon fontos” szerepe a község életében. Mert onnan hazajőve, “a pékségben hallottam” kezdetű szöveggel működött az akkori Solymári Hírmondó, mely híreit a jelenleginél bizonyára színesebb formában vitte tova. Hiszen az asszonyok itt rendszeresen találkoztak, és az ilyen nagyon fontos pletykák terjesztésével ütötték agyon az időt.

Ez a fajta találkozó pár órával később újból megismétlődött, mert a frissen kisült, és valamennyire lehűlt kenyeret el is kellett hozni a péktől. A frissen sült kenyeret nem lehetett az erre a célra szolgáló fehér kendőbe a háton elhozni, mert az forró volt.

Általában krumplis kenyeret sütöttek, mert egyrészt a krumpli a lisztnél olcsóbb volt, másrészt, mivel az egy alkalommal sütött kenyér 5-7 napig elegendő volt, ez nem száradt ki annyira.

Mire a kenyérgyár Pilisvörösváron elkészült, a termelőszövetkezeti szervezéssel a saját termésű búza, illetve saját őrlésű liszt megszűnt. A vásárolt lisztből való kenyérsütésről az asszonyok, az ezzel járó munkatöbbletről szívesen lemondtak, mert a legtöbben különféle munkahelyeken helyezkedtek el. A készen vásárolt kenyér is olcsóbb volt, és ezért a pékségek szép lassan bezártak, tönkrementek. a kemencéket lebontották.

Az 1990-es évek elején, a község kenyérellátásában új szakasz kezdődött, amikor Emesz Lajos, a régi bezárt mozi épületben újfajta, modern francia pékséget létesített, “KIRÁLYI MORZSÁK” sütödéje néven, ahol a különféle kenyérféleségek mellett számtalan fajta péksüteményt is előállítanak. Az üzem kapacitása vetekszik a vörösvári kenyérgyárral és nemcsak Solymár, hanem a környék községeit, sőt budapesti üzleteket, intézményeket is ellát széles választékú, jó minőségű termékeivel.

A pékség melletti mintaüzletében a nap minden szakában kapható a sokféle, kedvelt friss terméke.

Az utóbbi években Ludvig és Mentesi KFT néven új pékség létesült, az Öreg Kálvária heggyel szembeni zártkertben, ahol német mintájú, különféle magos barna kenyeret és péksüteményt készítenek, ugyancsak a környék üzleteinek ellátására, a választék növelésére.

E pékség tevékenysége hatott ösztönzően, hogy a lakosság lassan megkedvelje a fehér kenyérnél egészségesebb, teljes kiőrlésű lisztből készült, különféle magokkal kevert, Magyarországon újszerű kenyeret.