Izotóp temető létesítése

 

A Magyar Tudományos Akadémia az ötvenes évek elején, Budapest Csillebércen kísérleti atomreaktort épített. Amikor a reaktor beüzemelt, szükségük volt az ott keletkező sugárzó hulladék megfelelő elhelyezésére. Ebben az időben még nem ismerték annyira a sugárzó hulladék veszélyességét.

A környéken kutatófurásokat végeztek, melynek során megállapították, hogy Budapest körzetében a Bécsi útnak ezen a szakaszám olyan vastag agyagréteg van, amely alkalmas hosszú távon is, a sugárzó hulladék elhelyezésére anélkül, hogy ott valamilyen balesetet okozna. A demokrácia hiánya miatt a községet az ügyben meg sem kérdezték.

Az 1957. évben megkezdett építkezés 1958-ban befejeződött. A műszaki átadás - átvételi eljárás során módomban állt a helyszínen megnézni az épületet, meg a létesített műszaki berendezéseket.

Utána ugyanis a kerítés mentén felállított őrtoronyban rendszeres katonai őrizet volt, és csak a szállító személyzet, valamint megfelelő igazolással ellátott személy léphetett az objektum területére.

Emlékezetem szerint, az épületben két összkomfortos szolgálati lakás épült, valamint egy laboratórium helyiség. Magából az izotóptemetőből egy nagy kb. 8-10 méter átmérőjű betonlapot lehetett látni, melyben egymás mellett kb. 20 cm. átmérőjű lukak voltak. Ezek a lukak felül le voltak zárva. ezekbe acélcsöveket eresztettek be, az ott beépített daruval, amelyekben a sugárzó anyagot elhelyezték. Ezeket a csöveket nyilvántartották, és szükség esetén kiemelhették őket. A telek észak-nyugati sarkán egy vízvételhez szükséges kút épült.

Az egész terület be volt kerítve. Az üzemeltetésének ideje alatt semmiféle balesetről, vagy sugárszennyezésről hírt nem kaptunk. Az izotóptemető 1976. december 22.-ig üzemelt, amikor is Püspök-szilágyon átadták az új nagyobb ilyen létesítményt, s az itt őrzött anyagot elszállították.

Később az épületet a Pilisvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek adták el munkásszállás létesítése céljából. Emiatt illetékes szervekkel vizsgálatot végeztettek, hogy a területen van-e sugárveszély. A vásárlásra csak azután került sor, miután megállapították, hogy semmiféle egészségre ártalmas körülményt nem fedeztek fel.

 

<< Vissza