Egy régi herbárium solymári lapjai
Bunke Zsuzsanna

 

(1979)

A Természettudományi Múzeum Növénytárában őrzött herbáriumi lapok közt egy - nem nagyszámú, de igen érdekes - gyűjtemény tűnik szemünkbe. Először a nővények szépsége, a preparálás gondossága hívja fel a figyelmet; valóban “kitűnően megtartott gyűjtemény”, amit GOMBOCZ ENDRE A magyar botanika történeté ben idézi (1936). Megragad bennünket a cédulák adatainak részletessége, pontossága is, - a kortárs-gyűjtemények ugyanis ezeknek az információknak általában csak egy töredékét tartalmazzák. Az alaposabb összehasonlítások során egy rendkívüli tudatossággal és szorgalommal fejlesztett gyűjteményt ismerünk meg, amely alapos morfológiai ismeretek mellett erős kritikai érzéket árul el. Maga a gyűjtő nevét sehol sem tüntette fel. A 125 évvel ezelőtti a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott herbáriumot gondosan kezelték: annak minden egyes céduláján ott találjuk, - a gyűjtő írásától eltérő színű tintával - az ALBACH nevet, és mellette egy számot, amely számok a virágos növényeknél messze a négyezer fölé emelkednek. A gyűjtemény tartalmazott még néhány alga-fajt, mikró- és makrogombát, valamint több zuzmót, 82 mohafajt és számos harasztot. A herbáriumhoz tartozó kéziratkötetek közül a Catalogus numericus plantarum 1910 faj gyűjtését és elemzését őrizte meg; a hagyomány szerint azonban a fajok száma kb. 2500 volt. A legelső gyűjtés napja 1835. április 7 volt. Az említett katalógus utolsó fajánál az 1843. július 6. keltezést találjuk. Számos növény származik azonban 1844. - 1845-ből; majd egyre gyérülnek, míg az utolsók 1848-ból valók.

Körülbelül száz esztendeje annak, hogy az ALBACH- gyűjteményt beosztották a Múzeum nagy, közös herbáriumába, a kéziratanyag pedig a Tudománytörténeti Gyűjteménybe került elhelyezésre.

Ha az elmondottak ismeretében kezünkbe vesszük az ALBACH-herbárium lapjait, azokról további sajátosságokat állapíthatunk meg. ALBACH szemléletéről vall a fejlődésében megfigyelt növény, a környezeti tényezők hatásának számbavétele, a teljességre törekvés, ami részben a gyűjtött növényekből, azok demonstratív jellegéből, részben a cédulák és a kéziratkötetek, feljegyzéséből bontakozik ki.

Maga a kézírás sajátos jellegével egy sor meglepetés elé állítja az olvasót. A lényegében latin nyelvű szövegben hasonló terjedelemmel és jelentőséggel szerepel a német, ALBACH anyanyelve. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez annakidején a botanikai szakirodalomban sem volt ismeretlen, /SADLER 1818/. Egy mondaton belül ALBACH többször is cserél nyelvet; rendszeresen visszatérnek ezen kívül bizonyos francia szavak / pl. achevé, trouvé/, és számunkra sajátos érdekességet jelentenek az egyre sűrűbben felbukkanó magyar kifejezések. / A solymári időszakban még nem sokat találunk/. Maga az írás részben latin, részben gót betűs, jól olvasható, szélsebesen írt, de tisztán artikulált. A rendkívüli alapossággal följegyzett növénytani megfigyeléseket helyenkint közbevetett megjegyzések élénkítik, amik éppúgy elárulják a gyűjtő filozófiai képzettségét, mint éles szemű meglátását és bizonyos művészi adottságait. Szükségszerűen támad az emberben a kérdés: ki volt ALBACH? Nevére ma csak lexikonok néhány soros szövegében bukkanunk. Valaha pedig népszerű ember volt; a fővárosi utcán “minden oldalról jövő köszöntések” jelezték, hogy a járókelők ismerik /STAFNAC-KER 1865. / idézi Huszár 1944/. 1795-ben született Pozsonyban, szegénysorsu családban. Tizenöt éves korában lépett a ferences Rendbe. Filozófiai és teológiai tanulmányok mellett intenzív nyelvi és zenei tanulmányokat folytatott. Kismartonban, a mai Eisenstadt-ban bontakozott ki rendkívüli szónoki képessége. 1825-ben került Pestre, ahol rövidesen megismerték és tizenhárom éven keresztül tömegek áradtak beszédeire. KAZINCZY szerint ” Pór nép és főrend együtt és összekeveredve” hallgatta ALBACH-ot; ott voltak “ az universitasban tanító professzorok s ezek nem kötelességből” /1828; KAZINCZY kézirataiból idézi BÁRTFAI SZABÓ 1911-1926/. “ ALBACH mindenkit felülmúl” jegyezte fel naplójába SZÉCHENYI ISTVÁN 1837-ben; barátságuk ekkor már tíz éve tartott. PULSZKY FERENC Életem és korom c. könyvében így emlékezik meg róla: “ALBACH szónoklata híres volt az egész országban ... a barát csakugyan megérdemelte e roppant érdekeltséget... szép ember volt, mély tudományú, született szónoka, ki oly ügyesen meg tudta találni a hangot s az eszmét, amely minden kebelben visszhangra talált, mint KOSSUTH maga” /1880/. E pesti működés alatt kezdett el ALBACH botanizálni. E négy esztendő alatt gyarapodott herbáriuma 62 solymári gyűjtésű fajjal is. Ezek az esztendők azonban mélyreható változásokat érleltek; ALBACH szemlélete és szava - és főleg két magyar rendtársáé, GASPARICH és GEGŐé - szemet szúrtak és ennek következményeképpen a bécsi udvar nyomására 1838 március 8.-án meglepetésszerű vizsgálat zajlott le a kolostorban. Ennek eredménye az lett, hogy a pesti rendháznak - egy kivételével - valamennyi tagját elmozdították. Kora ősszel ALBACHnak is távoznia kellett. Herbáriumát, szakkönyveit, jegyze-teit vitte magával Kismartonba és a botanizálást a Lajta - hegységben és a Fertő-tó környékén folytatta tovább. Pesti hallgatóival még egyszer találkozott a pozsonyi országgyűlés idején, amikor böjti szónokként szava elementáris erővel hatott az összegyűltekre, amint arról PULSZKY említett művében szintén beszámolt. - A következő esztendőkben ALBACH teljesen visszavonultan élt. Növénygyűjteményének nyugat-dunántúli adatait azonban egy alkalommal rendelkezésre bocsátotta. KOVÁTS GYULA neves botanikus - a Nemzeti Múzeum természeti tárának későbbi őre - 1847-ben “ Sopron megye füvészeti szempontból való kutatására szólíttatott fel” /GÖNCZY 1874/; e munkában öt segítőtársa volt, akik között ALBACH első helyen szerepelt /KÁNITZ 1863/.

A zenei kultúrájáról nevezetes Solymáron nem lehet hallgatni arról, hogy ALBACH egész életét végigkísérte a zene szeretete. Életrajzai, fiatalkori orgonista-tevékenységéről és komponálásról tesznek említést. Szobájában harmónium, illetőleg zongora állt, amin nap-nap mellett muzsikált és hallgatóként bekapcsolódott Kismarton zenei életébe. /HAYDN kamarazenéjét különösen szerette. / Valószínűleg fiatal korában ismerkedett meg LISZT FERENCcel, aki később személyesen többször is felkereste, és három művét ajánlotta ALBACHnak /GAJDOS 1971/.

Bár súlyos betegségei hosszú évek alatt fejlődtek ki, “mindamellett élete végéig állandóan dolgozott” / Huszár 1944/. Utolsó éveiben néhány alkalommal meglátogatta a beteg SZÉCHENYI ISTVÁNT. ALBACH jóval előbb, 1853. november 12.-én halt meg. “gyomorrák s aszkórban”. /HEVESY 1866/. A kismartoni kolostortemplom sírboltjába temették el. Utolsó évei magányának megfelelően temetésén még barátai és ismerősei sem voltak jelen. / Pesten azonban a zsúfolásig telt ferences templomban MOZART-Requiem hangzott el ALBACH emlékére. /

Halála után 12-13 évvel öt újságban és folyóiratban jelent meg méltatás róla. 1944-ben rendtársa, HUSZÁR JEROMOS monográfiája számos, értékes új adat feldolgozásával rajzolta meg ALBACHnak, az embernek, szónoknak és írónak képét. Külön fejezetet szentelt botanikai tevékenységének JÁVORKA SÁNDOR akadémikus a Növénytár egykori igazgatójának információi alapján.

Az ALBACH-HERBÁRIUM Solymárról és környékéről származó anyaga nemcsak a 62 új fajt jelentette a gyűjtő számára, hanem - valamivel kisebb számú növényt ismételten gyűjtött fajokból. A botanikai kéziratok alapján legalább 39 napot töltött itt, ebből 28 gyűjtő-nap dokumentuma maradt fenn. A fajok túlnyomó része a Kárpát-medencében gyakori növény. Szembetűnő a solymári anyagban a kultúrnövények száma . Míg a Catalogus numericus plantarum ban a fajoknak kb. 15 %-a disz és haszonnövény, itt megközelíti a teljes anyag egyharmadát. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ALBACH - a feljegyzésekből kivehetően - az itt tartózkodás egy szakaszában beteg vagy lábadozó állapotban volt, és minden alkalmat megragadva a gyűjtésre, legalább a solymári kertekből gyarapította herbáriumát.

Először 1835. június 25-én járt itt. A körülmények kiolvashatók a herbáriumi adatokból: gyalog jött és kocsival távozott. Solymár felé haladva a General-wiese mellett, Remete elött az erdőben gyűjtött, majd az “Ackerander vor Einsiedel” olvasható, mint gyűjtőhely, azután a Remete körüli erdők, majd “post Einsiedel”, végül az “ín loco” megjegyzés utolsó növényénél elárulja úti célját” ín horto Illustrissime MAJTHÉNYI”, - ezt hazafelé kocsira szálltában szed-te. A feljegyzésekből több természetesen nem derülhet ki, mivel a meghívás nem botanikai vonatkozású. Több mint két esztendő múlva, három részletben ALBACH legalább 28 napot töltött itt, ezt már commorationak, időzésnek, tartozkodásnak nevezi. Solymárra könyveket hozott magával, átnézte és kiegészítette jegyzeteit, mint a Catalogus numericus plantarum több széljegyzetén látható, amelyek végén soha nem maradt el a pontos helymegjelölés - Solmár 1837. hónap és nap feltüntetésével.

Ez az 1837-es tartózkodás 26 őshonos és 11 kerti növényfajt jelentett. Első útja a “ Brünnchen” - vagy ahogyan máshol említi a solymári forrást, - a “Brünnl” előtti erdőirtásra vezetett. Úgy látszik, tervet készített, merre indul gyűjteni, mert az első növényről, a borsókabükkönyről / Vicia pisiformis / irt jegyzetében ez olvasható: “ ... wurde 16/8 /augusztus 16 – án / das sogenannte “Brünnl” duce ADAM, filio hortulani ANTON MOSER, besucht.” ALBACH növénytani feljegyzéseinek során egy-egy fajnál végül közvetlen szavakkal idézi fel a gyűjtés és növényhatározás körülményeit. E sorokból néha kortárs-arcok villannak fel, itt éppen egy solymári kisfiúé. ALBACH barátjának STEINACKER burgenlandi költőnek visszaemlékezéseiből derül ki, hogy ALBACH jól értett a gyermekek nyelvén / idézi HUSZÁR 1944; egyébként ALBACH pedagógiai tevékenysége további kutatásra szorul/.A solymári feljegyzés így folytatódik: Brünnl “ist eine reine kalte Wasserquelle, am Fusse der nahen südöstlichen Berge, zu welcher man per silvulam pagi gelangt. Davor gibt es eine silva caedna Strekke”, - amit pedig akkor csak nagy erőfeszítéssel tudott végigjárni. Talán egészségi állapotának javítására érkezett ide, de még nagyon gyenge. Az oda-vissza jó negyedórás utat két és fél óra alatt tette meg “und kaum pedes heben könnend oft stehen bleiben musste um zu rasten!” Az 1837-es solymári gyűjtésekkel kapcsolatban még néhány alkalommal említést tesz egészségi állapotáról; négy nap múlva erőnléte még “sehr miserabel”, két hét múlva “endliches Besserwerden”-t jelez. Végül szeptember 10.-én az őszi növénygyűjtés gyér eredményéről beszámolva megjegyzi, hogy “miserabel ín botanischer, sat bene ín Gesundheits, - optime ín Tempus-Hinsucht”, - az időjárási jelenségeket különben is előszeretettel jegyzi fel.

A kerti növények közül a medvefül, az Arctotis squarrosa adnotációit olvasva úgy látszik, ALBACH először látta, a magával hozott szakkönyvekben hiába keres feleletet. ANTON MOSERt kérdezi, - aki valószínűleg a MAJTHÉNYI-ház kertésze volt. Ő visszaemlékezik, hogy a növényt “ab hortulano Dominae MAJTHÉNYI Vörösváriensis” kapta, a kis ÁDÁMot átküldi hozzá, aki rövidesen visszatér egy cédulával, rajta a növény nevével.

Állt már abban az időben az új solymári Kálvária, mert a következő napon ALBACH “supra Calva-rian modernam gyűjt. Az erdő-mező szép virágai mellett nem vetette meg a jelentéktelen, elvadult gazdasági növényt, mint a tarlórépa / Brassica camoestria/. Ismét ANTONtol tudakol meg valamit: ez a Stock - auch Krautrűbe vajon azonos-e a Quakarübevel? “ ja! - válaszol élénken ANTON - bei den Slowaken. Ist der slowakischer Name”. ALBACH háromnyelvű városban töltötte gyermekkorát; Pozsonyban. Terjedelmes botanikai kéziratanyagában azonban - úgy látszik, - egyedül Solymáron bukkan fel szlovák nyelvű szó.

A következő gyűjtőhely a “ Sutten”, amiről így ír: “ ... eine Schlucht probe novam Calvarium, rechts davon”, egy más növénynél feljegyzi, “Ascebdento per Sutten / et vin./ supra illam/ auf der Solmárer Westanhöhen seu dem Steinriegel”. E szurdokot később még három helyen említi, növényei gyomtársulásra utalnak.

Valószínűleg kocsival tette meg az utat a solymári várhegytől a Csúcshegyre. Járt a Schmalzberg-en, volt Vörösváron, de minden más alkalmat is megragadott herbáriumának gazdagítására. Így pl. a község keleti határában lévő vizesárok partjáról, vagy a Neue Gasse füves-gyomos széléről. Az utóbbi helyen gyűjtötte a faluszéli libatopot. / Chenopodium urbic-um/, és a Catalogus numerikus plantarum- ban feljegyezte, hogy az az utca végén, balra lefelé található.

Szép őszi időben, szeptember 10.-én, vasárnap a Pilisen járt, a Hauptgipfel-t nevezi meg közelebbről. “Eine Unzahl” új nemzetség és faj reményében “einem Unpack Papieres auf dem Buckel mit sich” getragen gyalogolt, de gyér eredménnyel. ALBACH gonddal szerkesztett és szépen irt indexei, és táblázatai elárulják, mennyire kedvét találta a génuszok és specieszek számának növelésében, Ami a hátán cipelt csomagot illeti, az a növények helyszíni berakásához szükséges itatóspapír köteget jelenti, amit így vitt magával, hogy két keze a gyűjtéshez szabad legyen. - Itt megjegyzendő hogy azt a szokást követte kirándulásain gyűjtött növények esetében, hogy az excurzio kiindulási pontját is feltüntette. Így a pilisi lapokon mindenütt ott találjuk a “Solmár” feliratot.

A következő napon a “Calvaria antiqua ”- nál tarka cirok / Sorgum vulgare/ kerül a gyűjteménybe, amiről megjegyzi: “Pflanze schon manchmal mit Kopfschüttelei bemerkt”, - leírásaiban itt is, ott is a derű apró szikrái villannak fel. Egyébként a gyűjtési adatokból úgy látszik, hogy a solymári tartózkodás valamilyen okból valóban lényeges volt ALBACH számára, ez abból is következtethető, hogy szeptember közepén Pozsonyban töltve néhány napot, utána ismét visszatér Solymárra, kb., egy hétre. Gyűjtőhelyei ezután: Sutten, vizesárok és országút irányában, az Őde-Berg és végül a Brünnchen.

Az 1838-as év változásokat hoz; az említett márciusi vizsgálat után öt nappal kezdi meg pusztítását az emlékezetes pesti árvíz. ALBACH élénk részt vesz az eseményekben, részletes tudósítást állit össze, maga szemével győződve meg mindenről. Április 16-án, húsvéthétfőn nagy beszédet tart az árvízkárosultak erősítésére. Elítéli azokat, akik kihasználva mások helyzetélt, felverik az árakat. Eközben azonban herbáriuma is gyarapodott; járt az Egyetemi Botanikus-kertben, a Budai-hegyekben, a Stadtwaldchenben, május 11-én pedig újra Solymáron találjuk, ezúttal kb. kilenc napra. Először néhány kerti növény került a gyűjteménybe, és itt meg kell említeni a Sempervivum arboreum, egy fa-alkatú kerti kövirózsa határozása körüli problémákat. ALBACH idézi ANTONt: “ja, ja! So hats auch de G ä rtner genannt, von den ichs hab, Sampari pori. Ich habe vergessen ghabt,” - pontosan idézve annak dialektusát is. A növény egyénként szintén a vörösvári MAJTHÉNYI -kertből származott. Úgy látszik, ez alkalommal hiányoztak a szakkönyvek, megérkezett azonban Solymárra SADLER professzor, aki négy éve a pesti Egyetem botanikai tanszékének tanára volt. A herbáriumba szebbnél - szebb növények kerültek, köztük a bókoló fogasir / Pentaria enneaphylla/, a pirosló hunyor / Helleborus purpuras-cena/ , az aranyos fodorka / Asplenium trichomanes/ - ez az egyetlen haraszt a solymári agyagban, - kosborfajok, / Orchis pallens és O. sambucina/, erdei holdviola / Lunaria rediviva/. Gyűjtőhelyek a “Kovacser Berge”, Szent Iván, majd kocsival a Pilisre, Einsiedel, Őde - Berg és ismét a Pilis “ von Szántó aus”.

Május 12.-én a keserű pacsirtafű / Polygala amara/ “myriad”-jait látva, tollát egyszerre vezeti a botanikus sok-sok megfigyelése és a természet nagyszerűségétől megilletett költői hajlandóság. Szokásához híven hozzáteszi, hogy a fagyosszentek” Pankrazi et Schnabazi” még hideget hoztak, de az erdő szélvédett helyein melegen sütött a nap und ín der “stillen Waldeseinsammkeit” gab es “ein himmelschönes Gehen”. Május 14.-én, délután 3 és 7 óra között Remeténél Waldstein-pimpót / Waldsteinia geoides/ szedett és Solymárra tartva “mit seinem Bündel ín dorso... auch hie und de ín den Wald hineinstreifte, um noch weiter nach der Flóra umzusehen”, mert a növénytakaró a maga összességében is érdekelte.

Még néhány vonás az utolsó solymári napokból. A sárga árvacsalánt /Calsobdolon uteum/ “ex Ödeberg südw ä rts per silvam / ad Solmár spectantem/ descen-dendó” gyűjtötte, SADLER professzorral és a solymári plébánossal tett pilisi túrájáról írva jólesően összegezi: “die aufgewendete Reisemühe vollkommen belohnt”, - érdemes volt. / TANKÖVI, -SCHULISZ-TA - FERENC nevét nem találjuk a kéziratban, csak Domine Parochus-ként említi. / A következő magyar kifejezésben talán az ő, vagy SADLER professzor felkiáltását őrizte meg ALBACH: “Igaz! Was ín Pilishegy ist , ist auch da schőner als irgendwo.” / A sápadt kosbor, Orchis pallens jegyzetében. /

A Catalogus numericus plantarum 1096 sz. fajával, a Lunaria rediviva -val, az erdei holdviolával, 1838. május 19.-i keltezéssel lezárulnak a solymári gyűjtések.

Fáradhatatlan munkálkodás jellemezte ALBACH egész életét, - ez a solymári botanizálás is ebbe illeszkedett bele. ALBACH nem volt botanikus. Botanizálása kb. 14 évre terjedt és akkor is életének csak egy rétegét képezte. Herbáriuma és a hozzátartozó kéziratok praktikus célok nélkül, belső szükségszerűséggel jöttek létre, mint a műalkotások.

Albach személyisége, tevékenysége további kutatásra szorul. Sokoldalú lényét, igaz emberségét csak a körülmények kedvezőtlen találkozása feledtette el ennyire. A Természettudományi Múzeum Növénytárában őrzött hagyaték azonban már most is gazdag, közvetlen információkat nyújt számunkra személyiségéről és magatartásáról, - túl azon az értéken, amelyet a posztkitaibelianus időből származó gyönyörű herbárium jelent.

 

I R O D A L O M

BÁRTFAI SZABÓ L. 1911-1926: A sárvár-felsővidéki gr. SZÉCHENYI család története, Budapest

GAJDOS, V. J. 1971: Franz LISZT und Stanislaus ALBACH - Burgenlandische Heimatbl ä tter, 33. Jg. Eisenstadt.

GOMBOCZ, E. 1936: A magyar botanika története, Budapest.

GÖNCZY, P. 1874: Emlékbeszéd KOVÁCS Gyula lev. tag felett - Ért, Term. Tud. V.

HEVESY, J. 1866: Pater ALBACH J. Szaniszló, Szeged.

KANITZ, A. 1863: Geschichte der Botanik in Ungarn, Hannover

PULSZKY, F. 1880: Életem és korom, Budapest

SADLER, J. 1818: Verzeichniss der um Pesth und Ofen wildwachsenden phanerogramischen Gew ä chse etc. Pesth.

 

<< Vissza