Új párttitkár

 

1983 évben Pazsa Imre, a nagyközségi pártbizottság titkára nyugdíjba ment. Utóda Pogonyi Tibor, a PEMÜ egyik vezető munkatársa lett. Egy nap a tanácselnök elmondta, hogy Pogonyi Tibor megkérdezte tőle, hogyan lehetne a V.B. titkárt felmenteni az állásából. Mondtam neki, hogy ettől semmi sem könnyebb. Menjen be a Pest megyei Tanács elnökéhez, vagy titkárához, aki az én itteni kinevezésemhez az előzetes hozzájárulását adta, adja elő a kérését, előttük hozza fel a felmentés indokait, és a megyei vezetők javaslata alapján a helyi tanács, aki kinevezett, fel is menthet.

Nem tudom, mi volt a kísérletezés oka, arra gondoltam, hogy a TEHO kivetés meghiúsulásáért engem hibáztattak, pedig én ennek érdekében csak a véleményemet mondtam el a tanácsülésen, de semmiféle más propagandát nem fejtettem ki.

A későbbiekben a pártbizottsági titkárral, amikor már jobban megismertük egymás véleményét, egész jó munkatársi kapcsolatba kerültünk. Sőt, mikor három évvel később Pogonyi Tibor ismét visszament a PEMŰ - be, megsúgta nekem, hogy előterjesztést tett illetékes szervek felé, hogy a közelgő nyugdíjazásom alkalmából kapjam meg a Munka Érdemrend arany fokozatát, mert úgymond, az ő utódai bizonyára nem fogják ezt az előterjesztést megtenni. Nekem sem volt mindegy, hogy megkapom-e azt a kitüntetést, mert az azzal járó pénzjutalom már a nyugdíjalapomba beszámított. Hálás is voltan neki ezért, mert az utódaitól az egész életem munkájáért nyugdíjazásomkor még köszönetet sem kaptam.

Ez a mellőzés azonban nemcsak a tanácsi utódaimra vonatkozott, hanem amikor 1990-ben megválasztották az új önkormányzatot, a testület első ülését ünnepség keretében rendezték meg a művelődési házban, ezen az ünnepségen a solymári férfikórus tagjaként vettem részt, mert a kórus is szerepelt az ünnepségen.

Az ünnepi beszéd egyik részében visszaemlékezett az előadó a század kezdete óta elmúlt időszakra. Megemlékezett arról, hogy mikor, kik voltak a főjegyzők, (akik mind idegen helyről jöttek) az ő működésük ideje alatt mi történt a községben. Utána felsorolta a tanácsrendszer alatt mikor, kik voltak a tanácselnökök. Kinek a működése során mi létesült a községben, s íme eljött a rendszerváltás, és most polgármester választottunk, aki ezen túl tovább vezeti a községet.

Az előadónak kellett tudnia, hogy a régi főjegyző munkakörét vitte tovább a vb. titkár, majd a hasonló feladatokat ellátó jegyző, míg a régi bíró szerepét vette át a tanácselnök, illetve az önkormányzatnál a polgármester. A névszerinti felsorolásnál még azok-nak a neve is szerepelt, akik pár hónapig viselték- e tisztséget, s utána alkalmatlanság miatt elbocsátották, de engem, aki 34 évig, Pest megy összes községi vezetője közül a leghosszabb ideig voltam e pozícióban, nem említett meg.

A tanácsrendszerben végzett munkám elismeréseként az elégtételt a rendszerváltás után, a Pest megyei Közgyűlés határozata alapján, 1993. augusztus 20. - i ünnepség keretében a megyei közgyűlés elnökétől vehettem át, a megyei önkormányzat által alapított Nyári Pál díjat, illetve plakettet, a megye közéletében, a köztisztviselői szolgálatban végzett kiemelkedő tevékenységemért. (E díjat egyébként évente csak két személynek adják ki.)

 

<< Vissza