Muttnyánszky Ádám (1889 - 1976)
Seres István

 

A Muttnyánszky család a XVIII. század elején került Solymárra, lengyel származásúak voltak. A családi házuk a jelenlegi orvosi rendelő helyén állott. Orvosi rendelő céljára az első világháború idején vette meg tőlük a község. A család őseinek a sírja még ma is megtalálható a solymári temető régi részén, a papi sírok szomszédságában, ami jelképes is lehet, mert az ott eltemetett múlt századi solymári papokkal a lakásuk is szomszédos volt. A házhoz nagykiterjedésű kert is tartozott.

Ifjúkorát Solymáron töltötte, édesapja járásbíró volt. A jeles minőségű érettségi után 1907. évben beiratkozott a kir. József műegyetem gépészmérnöki szakosztályába, ahol kiváló minőségű, neves tanárok keze alákerült. 1911-ben szerzett diplomájával meghívták az egyetemre tanársegédnek a szilárdságtan tanszékre. Az első világháború négy éves frontszolgálata után a műszaki mechanikai tanszék adjunktusi állását foglalta el, majd 1920-ban a hallgatók számának jelentős csökkenése miatt megvált az egyetemi állásától.

1920 - 1938 között a Budapest-vidéki Kőszénbánya Pilisvörösvári bányájának előbb mérnöke, majd a bányaüzem gépészeti főmérnöke lett. A háborús gazdálkodás miatt a bánya gépészeti és szállítási berendezései meglehetősen elhanyagolt állapotban voltak. A munkája során megfigyelte az akna szállító gépek kötelein bekövetkezett szálszakadásokat, a kötéltárcsák kopását, a csapágyak melegedését stb. és mindezekről gondos feljegyzést készített. Ezek alapján még időben tudott intézkedni a korábban sürün előfordult üzemi balesetek és üzemzavarok megelőzéséről.

A pilisvörösvári bányához több akna tartozott szállítóberendezéssel, a solymári szénosztályozóhoz sodronykötélpálya szállította a szenet. Ezeken túl számtalan csővezeték (gőz, víz) és távkábel karbantartása tartozott a keze alá, melyhez az egyetemen tanultakra szüksége volt, sőt a technika fejlődése miatt ismeretei bővítésre szorultak. Műszaki könyvtárát külföldi művekkel a saját pénzén fejlesztette, mert a vállalat erre nem adott pénzt. 1933-ban súlyos bányaszerencsétlenség történt, vízbetörés miatt a bent rekedt 9 bányászt az általa tervezett és megépített külön akna utján tudták élve kihozni.

Munkásságának eredményét, a feljegyzései alapján mások okulására közzé akarta tenni, de ehhez a bánya igazgatósága nem adta meg az engedélyt, nehogy a konkurencia megismerje és alkalmazza a cikkekben szereplő megoldásokat, mert az a részvényeseik érdekeit sértette volna.

A bánya megszűnése után újból visszament az egyetemre oktatni, ahol 1942-ben a műszaki mechanikai tanszék vezetésére kapott kinevezést. Tevékenységét a már részben elavult tananyag korszerűsítésével kezdte. Irányításával teljes átdolgozásra kerültek a hallgatók részére kiadandó feladatok és szigorlati kérdések. A jegyzeteit oktatási tankönyv kiadása céljára rendezte, azonban ezeknek a kiadására csak a háború után kerülhetett sor. Jegyzeteit a Tankönyvkiadó Vállalat 1950-től kezdve egyetemi tankönyvként adta ki, melyekből egyesek 5, illetve 8 kiadást értek meg. 70 éves korában, saját-elhatározásából nyugdíjba ment. 1976-ban bekövetkezett halálakor - végakaratának megfelelően - Solymáron helyezték örök nyugalomba.

Születésének 100. évfordulóján a solymári temetőben lévő sírjánál a Budapesti Műszaki Egyetem koszorúzási ünnepélyt rendezett, ugyanakkor az egyetem központi könyvtára emlékkiállítást rendezett, majd sor került a Műegyetem kertjében Dr. Muttnyánszky Ádám Kossuth díjas egyetemi tanár szobrának leleplezésére és róla nevezték el a Ka 51. tantermet, ahol emlékezetes előadásainak többségét tartotta.

Dr. Bánki Imre kutatásai alapján helyesbített szöveg

A Muttnyánszky család a XIX. század végén került Solymárra. A családi hagyomány szerint lengyel származásúak. Házuk a jelenlegi orvosi rendelő helyén állott. Orvosi rendelő céljára az első világháború idején vette meg tőlük a község. Muttnyászky Ádám professzor szüleinek sírja még ma is megtalálható a solymári temető régi részén, a papi sírok szomszédságában, ami jelképes is lehet, mert az ott eltemetett múlt századi solymári papokkal a lakásuk is szomszédos volt. A házhoz nagykiterjedésű kert is tartozott.

Gyermekéveit Budán, ifjúkorát Solymáron töltötte. Édesapja Budapesten járásbíróként - majd 1907-től táblabíróként – a pestvidéki királyi járásbíróságot vezette. A jeles minőségű érettségi után 1907. évben beiratkozott a kir. József műegyetem gépészmérnöki szakosztályába, ahol kiváló minőségű, neves tanárok keze alá került. 1911-ben szerzett diplomájával meghívták az egyetemre tanársegédnek a szilárdságtan tanszékre. Az első világháború négy éves frontszolgálata után a műszaki mechanikai tanszék adjunktusi állását foglalta el, majd 1920-ban a hallgatók számának jelentős csökkenése miatt megvált az egyetemi állásától.

1920 - 1938 között a Budapestvidéki Kőszénbánya Részvénytársaság Pilisvörösvár, Lipót-aknai bányaüzemének előbb mérnöke, majd gépészeti főmérnöke lett. A háborús gazdálkodás miatt a bánya gépészeti és szállítási berendezései meglehetősen elhanyagolt állapotban voltak. Munkája során megfigyelte az akna szállító gépek kötelein bekövetkezett szálszakadásokat, a kötéltárcsák kopását, a csapágyak melegedését stb. és mindezekről gondos feljegyzést készített. Ezek alapján még időben tudott intézkedni a korábban sürün előfordult üzemi balesetek és üzemzavarok megelőzéséről.

A Pilisvörösvár, Lipót-aknai bányaüzemhez a Lipót I. és a Lipót II. akna, továbbá az Új-akna tartozott. Az ezekből kitermelt szenet a Lipót-aknai szénosztályozón osztályozták, ahonnan sodronykötélpályán szállították a szenet a - Solymár-telep alsó - rakodóra, amelyet a budapest-esztergomi vasútvonal leágazásaként létesített a bányavállalat, s több vágánypárból állt. Ezeken túl számtalan csővezeték (gőz, víz) és távkábel karbantartása tartozott a keze alá, melyhez az egyetemen tanultakra szüksége volt, sőt a technika fejlődése miatt ismeretei bővítésre szorultak. Műszaki könyvtárát külföldi művekkel a saját pénzén fejlesztette, mert a vállalat erre nem adott pénzt.

Munkásságának eredményeit, a feljegyzései alapján mások okulására közzé akarta tenni, de ehhez a bánya igazgatósága nem adta meg az engedélyt, nehogy a konkurencia megismerje és alkalmazza a cikkekben szereplő megoldásokat, mert az a részvényeseik érdekeit sértette volna.

A bánya megszűnése után újból visszament az egyetemre oktatni, ahol 1942-ben a műszaki mechanikai tanszék vezetésére kapott kinevezést. Tevékenységét a már részben elavult tananyag korszerűsítésével kezdte. Irányításával teljes átdolgozásra kerültek a hallgatók részére kiadandó feladatok és szigorlati kérdések. A jegyzeteit oktatási tankönyv kiadása céljára írta, azonban ezeknek a kiadására csak a háború után kerülhetett sor. Jegyzeteit a Tankönyvkiadó Vállalat 1950-től kezdve egyetemi tankönyvként adta ki, melyekből egyesek 5, illetve 8 kiadást értek meg. 70 éves korában, saját-elhatározásából nyugdíjba ment. 1976-ban bekövetkezett halálakor - végakaratának megfelelően - Solymáron helyezték örök nyugalomba.

Születésének 100. évfordulóján a solymári temetőben lévő sírjánál a Budapesti Műszaki Egyetem koszorúzási ünnepélyt rendezett, ugyanakkor az egyetem központi könyvtára emlékkiállítást rendezett, majd sor került a Műegyetem kertjében Dr.h.c. Muttnyánszky Ádám Kossuth-díjas egyetemi tanár mellszobrának leleplezésére és róla nevezték el a Ka 51. tantermet, ahol emlékezetes előadásainak többségét tartotta.

Szülőháza helyén (a Budapest II. kerület, Margit körút 8-10. számú épület Tölgyfa utcai oldalán) egykori tanítványai és tisztelői kezdeményezésére a Gépipari Tudományos Egyesület emléktáblát avatott fel 1998-ban.

 

<< Vissza