Munkák az állatok körül: 

Nagyszüleim a földművelés és gyümölcstermelés mellett állattartással is foglalkoztak. De amíg az előbbi kettő általában csak hétköznap adott munkát, ez utóbbinál az állatok etetésével mindennap megvolt a munka, ami reggel, délben és este is ismétlődött.

Nagyapám legfontosabb munkatársa, segítője a ló volt. Munkája során mindenhova kocsival ment, és a termény hazaszállítását is a ló végezte.

A ló reggeli etetése attól függött, hogy mi lesz a ló délelőtti munkája. Ha rendszeres munka (pl. szántás) volt, akkor már hajnali 4 órakor történt az etetés. Ekkor a ló megkapta a széna adagját és az abrakot, ami kukoricából. Zabból, vagy más szemes terményből állt. A ló kb. másfél – két órán keresztül evett. Utána következett az itatás. Ennek során 2-3 vödör hideg kútvizet ivott meg. Az etetés alatt kellett a lovat tisztítani, csutakolni. Szégyen volt ugyanis a falun keresztülmenni piszkos, poros oldalú lóval. Ez a napi rendszeres csutakolás, kefével való lóápolás kb. félórai munkát jelentett.

Ha olyan munka volt, amikor csak a mezőre kellett kimenni és ott a ló egész nap állt és pihent, akkor a reggeli etetés rövidebb volt, hiszen a mezőn ráért a szénát és az abrakot megenni. Ilyenkor ezt a kocsisaroglyába téve vitte ki nagyapám a földre.

A déli etetés hasonló volt a reggelihez, ez este is ismétlődött, azzal a különbséggel, hogy este, lefekvés elött még ki kellett trágyázni az istállót, a trágyát az istállóból kivinni és az állatok alá friss szalmát, teríteni, hogy az éjjeli pihenésük nyugodt legyen.

Nagyapám általában könnyű, magyarfajta lovat tartott. Egyszer három évig egy muraközi lova volt, de azt túl lassúnak találta. Mindig herélt lova volt, mert kancával nem szeretett bajlódni.

A család rendszeres pénzbevételét, a mindennapi friss tejet a tehén, biztosította. Mellette többször üszőt is nevelt, hogy 3-4 évi tartás után a tehenet eladja, addigra abból új tehenet neveljen. Fejős tehene mindig csak egy volt.

Általában szimentáli fajta tehenet tartott. A tehén tenyészidejét úgy irányitotta, hogy az általában az év első hónapjában elljen és ilyenformán a tavasszal, adja a legtöbb tejet, akkor biztosítsa a legtöbb bevételt, amikor másból pénzbevételre nem számíthatott.

A frissfejős tehén etetése is naponta háromszor történt. Takarmánya azonban a lóénál tartalmasabb volt. Igy ha volt, friss füvet, zöld baltacint, késő nyáron csalamádét, a téli hónapokban pelyvával összekevert, összedarált marharépát, takarmánykrumplit kapott. Az etetés alatt történt a fejés. Ezt általában a nagymama végezte, négylábú fejőszéken ülve, miután előbb a tehén tőgyét megmosta. A fejés után a tejet egy fehér tüll anyagon át megszűrte és úgy melegen, a már várakozó vevőknek kimérte. A tejet a megszokott vásárlóknak adta el, akik be voltak osztva, ki mennyi tejet kap, ki jön reggel, ki délben és ki este. Az elvitt tej mennyiséget egy füzetbe felírták és bérfizetéskor, hetenként, vagy havonta egyszer fizettek.

Az etetés után jött az itatás, ami mindig meleg vízbe kevert nyolcas liszttel, korpával, kukoricadarával történt. A tehén esetése és itatása is naponta háromszor történt.

Az ellés után 3-4 hónapig naponta háromszor, a későbbiekben pedig csak reggel és este történt a fejés. A következő ellés elött 6 héttel pedig a fejést lassan abba kellett hagyni.

A tehén, a növendékkel együtt, a kétszeri fejés ideje alatt minden munkanap kiment a legelőre. Ilyenkor reggel a községi pásztor végigment a falún, a nagy ostorával pattogtatva, vagy tülköt fújva. Ennek hallatára az emberek a jószágaikat kiengedték az utcára, ahol a pásztor ezeket összegyűjtötte, a községi delelőhelyre hajtotta, ahol a község más részéről egyidejűleg összehajtott állatok összegyűltek. Onnan hajtották ki az állatokat a legelőre, ahol egész nap legeltek. Este a pásztor hazahajtott, ilyenkor a gazda, vagy a ház más lakója már nyitott kapuval várta a jószág hazaérkezését.

Nagyapám sertést csak saját céljára hizlalt. Anyasertést nem tartott. Minden öszel vásárolt 2-3 választási malacot, amit a következő évi hizlalásra nevelt. A malacok a meglévő hízótól külön ólban nevelkedtek. Sok zöldet kaptak, moslékot, főtt krumplit, tököt. Naponta háromszor etették őket. A sertések hízóba állítása a cséplés után kezdődött, amikor is árpadarát, majd a kukorica betakaritása után kukoricadarát kaptak. A darát forró vizzel áztatták. Később egész kukorica etetésére is rátértek.

Általában mangalica, ritkábban angol sertéseket tartottak. A sertések általában 150 – 180 – 200 kg. Súlyra híztak meg, amikorra levágták őket. A vágásokat úgy időzitették, hogy először november végén vágtak sertést, amikor az erősebb hideg bekövetkezett. Ha három sertés volt, akkor karácsony táján is vágtak egyet. Az utolsó sertést január végén, február elején vágták le, hogy még a meleg idő bekövetkezése elött a húst füstölni lehessen.

Baromfit, tyúkot, libát is tartottak nagyszüleim. A télen keresztül 15 – 20 tyúk és egy-két kakas volt az ólban. A tyukok közül tavasszal 5-6 kotlós lett ültetve páratlan tojásra. Általában 17 – 19 tojás került egy kotlós alá. A kikelt csirkéket az első hidegebb napokon fűtött helyen, később már szabadon is lehetett tartani és a kotlósra bízni. A csirkéket a nyár folyamán rendszeresen levágták saját fogyasztásra úgy, hogy télire ismét csak 15 – 21 db tojó tyúk maradjon.