|
A család minden télen ismétlődő nagy munkája volt a favágás. Az Úrbéres Erdőbirtokossági Társulatnak, mintegy 600 hold erdeje volt a községben. A parasztság ennek az erdőnek részese volt, így nagyapám 2/912 erdőrésszel rendelkezett. A Társulat minden télen vágatott fát az erdőből, hogy a tagok tűzifával, szerszámfával rendelkezzenek. Az erdő vágásra ítélt részét ilyenkor 152 facsoportra (nyilasokra) osztották, a csoportokat megszámozták, s sorsolással döntötték el, hogy melyik számú nyilas kié lesz. (Egy nyilasra 6 erdőrész jutott, s így nagyapám még másik 2-2 erdőrésszel rendelkezővel kapott egy nyilast. A régi szokás szerint ilyenkor a három tulajdonos a favágást közösen végezte, a kivágott részt három egyforma rakásra rakták, majd kisorsolták, hogy ki melyik rakást viheti haza.) Általában 15 – 20 db fa, a szerencsétől függően akác, bükk, tölgy vagy más fajtájú fa jutott a részére.) A vágás után a törzs általában két fuvar, a gallyak és ágak 3-4 fuvar fát adtak. A szerszámfának, kerítésoszlopnak, s egyéb célra pl. szőlőkarónak) alkalmas fát külön összerakták, s a többit a téli szebb napokon, szabad időben felaprították. A vastagabb ágakat elfűrészelték 25 – 30 cm-es darabokra, és felaprították, hogy a kályhákba beleférjenek. Az apróbb fát hasonló nagyságúra aprították, és dróttal kötegekbe kötötték, amit az udvaron prizmába raktak. Ez képezte az egész évi begyújtani és tüzelni valót. A községi erdőben is volt majdnem minden télen faárverés, ahol szintén vásároltak 1-2 nyilas fát, mert legtöbbször az úrbéresektől nyert fa nem volt egész télre elegendő. |