Solymár község II. világháborús hősi halottai:

 

A névsor alapját a községi elöljáróságnál, a korabeli népmozgalmi nyilvántartókönyv adatai szolgáltatták. A háború első éveiben a fronton elesettekről az illetékes parancsnokságok, a hozzátartozókon kívül, hivatalos értesítést küldtek a községi elöljáróságnak is, ahol azokat az említett nyilvántartó könyvbe feljegyezték. A háború végefelé és különösen az összeomlás idején ez a fajta adatszolgáltatás nem működött, s igy a községi elöljáróság ezekről a sajnálatos eseményektől nem értesült, igy az adatok az utolsó időkből a könyvben nem találhatók.

A német SS kötelékébe besorozottak hősi haláláról semmiféle hivatalos értesítés a községhez nem jött.

A hetvenes években a hősi emlékmű II. világháborús halotti névsorának összeállításához a lakosság szolgáltatta a hiányzó adatokat. A kilencvenes években, amikor az önkormányzat a névsort kiegészítette, további információkat szerzett, különösen a kitelepítettek részéről, hogy kiknek a családtagjai nem adtak életjelt a háború után. Mivel a kitelepített lakosság Németország több mint hetven helységében szétszóródott, sőt a világ számos országába is eljutottak, igy nem valószínű, hogy mindenhonnan megérkeztek volna a háború hősi halottainak adatai. A teljes névsort talán soha nem fogjuk megismerni.

A hosi halottak neve, születési éve, és volt lakcíme:   A halálozás ideje és helye:
Appel János, (1906) Vitéz u. 2.   Klodesincje.(Oroszország) 1942. augusztus. 18.
Appel Márton.   Ismeretlen.
Ifj. Barta András, (1916) Kültelek.   A keleti hadszíntéren 1943. szept. 15-én eltűnt.
Barta László, (1912) Kültelek.   1943. febr. 5.-én orosz területen eltűnt.
Bender János, (1915) Várhegy u. 16.   A keleti fronton Lykovónál 1943. 01. 17. - eltűnt.
Blum Tamás, P.szentiváni u. 7.   Ismeretlen.
Czimbál Ferenc, (1926) Schäffer B. u. 2.   Ismeretlen.
Czimbál Rudolf, (1925) Kálvária u. 10.   Ismeretlen.
Darmstedter János, (1911) Zöldfa u. 9.   A keleti hadszíntéren 1942. 09. 24.-eltűnt.
Denk János, (1923) Madách u. 29.   1944-ben besorozva az SS-be. Ismeretlen.
Eichenbrenner András, (1923) Párkány u. 3.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Erk Mátyás, (1918) Hősök u. 6.   Ismeretlen.
Farkas István, (1910) Sz.Anna u. 22.   Ismeretlen.
Ifj. Feldhoffer János, (1921) Mátyás u. 51.   1944. 09. 17.-én az Újszéki harcokban.
Fremd János, (1905) Hősök u. 16.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Fremd József, (1908) P.szentiváni u. 8.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Ifj. Grómon Antal, (1918) József u. 18.   1943. jún. 2.-án eltűnt a keleti harctéren.
Hellebrandt Márton, (1902) József u. 7.   1945. márc. 4.-én a kiskunfélegyházi fogolytáborban meghalt.
Herr Márton, (1908) Terstyánszky u. 3.   1940. aug. 31. - én, Komlódon, Erdély visszacsatolása során.
Huber József, (1927) Sz., Imre hg. u. 12.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Jóhn János   Ismeretlen.
Káldy Miklós, (1923) Hősök u. 47.   1944. december 24.-én a Budapest körüli harcokban.
Klupik József, (1915) Hősök u.   1943. május 12.-én a keleti fronton eltűnt
Kopp Márton, (1917) Marcibányi u. 7.   Ismeretlen.
Kozek József, (1908) Turista u. 4 / a.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Krizsák József, (1926) P.vörösvári u. 7.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Kurtz Márton, (1923) Madách u. 2.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Melheritz József, (1905) Szolokert u.   Önkéntes SS katona. 1944. szeptemberben.
Milbich János, (1923) Pacsirta u. 1.   1943. febr. 13.-án, ismeretlen helyen.
Okeli Antal, (1923) Madách u. 6.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Okeli János   Ismeretlen.
Ottliczki Imre, (1922) József u. 66.   Ismeretlen.
Pfeffer György, (1904) Schäffer B. u. 1.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Pfeiffer Márton, (1906) Majthényi u. 11.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Pillmann Márton, (1904) Hősök u. 75.   Ismeretlen.
Pitz Mihály, (1909) Pilisvörösvári u.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Posovszki György, (1917) Erzsébet u. 23.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Puck Márton, (1909) Terstyánszky u.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Reisinger Kurtz (1905) Madách u. 45.   1944. szept. 22.-én a Kolozsvári harcokban hosi halált halt. A Házsongárdi temetoben van eltemetve.
Ringler András, (1906) hosök u. 69.   Ismeretlen.
Ritter János, (1912) Kállay u. 2.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Róth Mátyás, (1921) Erdo u. 5.   Ismeretlen.
Schokátz Mátyás, (1919) P.szentiváni u. 17.   1943. január 15.-én eltűnt a keleti hadszín-téren, az Oszkolvölgyre való visszavonulás közben.
Scholl Dániel   Ismeretlen.
Schreiber Márton, (1921) Zöldfa u. 2.   1944. szeptemberében a Kolozsvári harcokban halt hosi halált.
Schuck István,(1911) Terstyánszky u.   Ismeretlen.
Schirk Márton, (1926) Madách u. 36.   SS-be lett besorozva. Ismeretlen.
Stampf József, (1911) Mátyás u. 87.   SS-be lett besorozva. Ismeretlen.
Szedlák János, (1903) József u. 41.   Ismeretlen.
Szémann István, (1921) József fhg. U. 11.   Ismeretlen.
Szémann Jakab, (1912) Sz.Anna u. 3.   SS-be lett besorozva. Ismeretlen.
Taller András, (1927) B.asszony tér 9.   Ismeretlen.
Taller Márton, (1887) Hősök u. 21.   Ismeretlen.
Taller Mátyás, (1913) P.szentiváni u. 20.   1944. július 25.-én eltűnt az orosz fronton.
Uhl Ádám, (1920) Hősök u. 53.   1942. Szept. 25. -én Storoskejove községben, az orosz fronton hosi halált halt.
Urányi József, (1920) József u. 47.   1942. aug. 20.-án a keleti fronton hosi halált halt.
Wiederholl József, (1909) Hősök u. 77.   1943. januárján eltűnt a keleti fronton.
Wiederholl Márton, (1925.) Madách u. 50.   SS-be besorozva. Ismeretlen.
Zwickl István, (1924) Várhegy u. 10.   SS-be besorozva. Ismeretlen.

A második világháború befejezése után 46 évig szünetelt a megemlékezés, a hazájukért életüket adó solymári lakosokról. Igaz, hogy 1956-ban a forradalom idején, a halottak napján megkoszorúzták az emlékművet, sőt 1947. évi halottak napján is hivatalos koszorúzás volt, de ez a későbbikben már nem ismétlődött meg.

A rendszerváltás után, 1990. május utolsó vasárnapján újította fel ezt a méltó ünnepséget a Solymári Helytörténeti Társaság, dr. Jablonkay István, valamint a Solymári Férfikórus, Szirmai János vezetésével, akik közösen szervezték meg az ünnepséget. Ezen az ünnepségen Magyar Ferenc, az Új Ember c. katolikus hetilap nyugdíjas főszer-kesztője, a solymári r. kat. egyháztanács elnöke mondott hatásos ünnepi beszédet. Azóta a községben évről évre emelkedő külsőségek közepette rendezik meg Solymáron a Hősök napi ünnepséget és koszorúzást.

Azóta már nemcsak az első világháború hősi halottainak a neve szerepelt a márványtáblákon, mert a hetvenes években még utasításként volt kiadva, hogy nem szabad a hősi emlékműveken a második világháborús halottak neveit feltüntetni. Akkoriban keresett meg a hivatalomban Wenczel Márton japán kertész, volt első világháborús frontharcos, aki kegyeletből és magánszorgalomból állandóan gondozta a hősi emlékművet, és gondoskodott róla, hogy azon mindig legyen friss virág. Megkért, hogy adjak engedélyt arra, hogy a hősi emlékműre felvésesse a második világháborúban meghaltak nevét. Ugyanis a Németországba kitelepítettek vállalták, hogy ennek a költségét kifizetik. Én, mivel ilyen engedély kiadása tiltva volt, azt mondtam neki, hogy nyugodtan vésesse fel az engedélyem nélkül. Ha valaki ezért feljelentené, mivel az, szabálysértés lenne, és a szabálysértések intézésének a hatásköre az enyém volt, megígértem neki, hogy esetleges feljelentés esetén semmiféle baja nem lesz. Az üresen álló márványtáblákra rövidesen felkerültek a második világháborús solymári hősi halottak nevei, de ezért senki egy szót nem szólt, az ügynek írásos nyoma nem maradt. Sajnos a teljes névsor annak-idején még nem volt ismeretes (talán még ma sem) és ezért a rendszerváltás után Dercsényi Péter polgármester igyekezett a névsort kiegészíttetni, és az emlékmű renoválása során a márványtáblák is ki lettek egészítve.

Ugyanakkor került az emlékműre az 1956-os forradalom idején, a harcokban meghalt Dienes István neve is.

 

<< Vissza